Kb. két évvel ezelőtt kezdődött. A lánykám a harmadik éve tölti minden szombatját színjátszókörben. Elvenni sem lehetne tőle a lehetőséget. Az egész úgy indult, hogy volt egy három és fél éves iszonyatosan félénk kislány. Egy barátnőm mondta, hogy a közelünkben minden hónap utsó szombatján mesét ad elő egy csapat. Akkor még semmit nem tudtam róluk, csak hogy Csörgősipka színház. Kicsit húzódoztam a helyi művháztól…hát hiába én már csak ilyen sznob vagyok. Elképzelni sem tudtam, hogy egy ilyen pici, semmitmondó helyen ilyen végtelen szeretet és szuper emberek csoportja bújhat meg. Lényeg a lényeg elkezdtünk járni meséket nézni. Nagyon viccesek voltak, kifejezetten gyerekekre szabva. (ez nem mondható el a nálunk nagy népszerűségnek örvendő, államilag támogatott BÁBSZÍNHÁZ-ra) Kicsi csapat volt, két ffi színész és egy nő. Felnőtt fejjel is jókat nevettem minden darabon. Talán a három év alatt egy volt ami nem igazán volt nekem IS való, de sztem ez elég jó arány. Később kiderült, hogy nemcsak mesét adnak elő, de ovis korcsoporttól kezdve színjátszó szakköröket tartanak, szám szerint négyet, ha jól tudom. Akkor amikor rákérdeztünk, hogy a csajszi csatlakozhat-e (aki ekkor elfordult a hozzá kedvesen szóló színésznőtől) épp évad közepe volt így várnunk kellett a következő októberig. Még ekkor nem voltunk négy évesek. Úgy voltam vele meglátjuk mi lesz, rontani nem lehet a bezártságán, de hátha kisül belőle vmi jó. Véletlenül sem a színjátszás felé akartam terelni, főleg úgy hogy én sem vagyok egy kiállok az emberek elé típus. Az első foglalkozáson bent lehettem, ami nagyon szimpatikus volt. Gyerekek sorban egymás mellett, többségük akkor már járt egy éve és egyáltalán nem voltak félénkek, meg mi akik hát valószínű nem fogunk szólni egy szót sem:) Első kérdés hogy hívnak? Liza ült a szélén és neki kellett volna először válaszolnia, egy szót sem szólt. Végigért a sor majd visszafelé a második kérdés: hol voltál a nyáron. Mire Lizához ért a sor rögtön rávágta: St-Tropez-ban. Ezt bezzeg rávágta:) Jól sikerült a foglalkozás így beiratkoztunk. Telt az idő és a lányom elkezdett kinyílni. Egyre jobban szerette a színészeket és a többi gyereket. Egy idő után már minden megközelíthető előadásukra el kellett mennünk. Történetem az első kijárt év utáni nyáriszünetben kezdődött. Egy Lúdas Matyi mese volt soron valahol a város másik felén egy búcsúban. Ekkorra már baráti viszony alakult ki a színészek és köztünk. Szerették Lizát, mi is őket. Leültünk gyanútlanul nézni a mesét. Liza, táskák és egyebek az ölemben. A mese elérkezett ahhoz a részhez ahol Matyi már álruhában keresi az igazi fát, amihez aztán Döbrögit kiköti. Nem nagyon figyelhettem a mesére, mert egyszer csak az egyik színész hogy hogy nem megragadja a kezem, Liza és a táskák röpülnek, és azon kapom magam, hogy cipel fel a színpadra. Én lettem a fa. Hát majd’ meghaltam. Az egyetlen ami tetszett, hogy háttal kellett állni a közönség felé. Így kevésbé remegett a lábam. Kikötötték hozzám Döbrögit:) Majd miután a bűntetés megvolt leengedtek, még cukrot is kaptam, amiért ügyes voltam! Ennyire ambivalens érzések ritkán kapnak el mint akkor. Izgatott voltam, mert hát mégiscsak ekkora színészekkel álltam egy színpadon, de zavarban is voltam, mert hát mindenki engem nézett. De nagyon tetszett. Utána viszont gyorsan egy jó pohár sör dukált, levezetendő a feszültséget.
De amiért a legjobban megérte, hogy a lány hangos hahotázását hallottam a színpadon. Nagyon tetszett neki, hogy “kínoznak”. És persze pont ilyenkor nincs nálam fényképezős telefon.. 🙁
Ezután még “kínoztak” egy bohóc előadáson is, amit sikeresen elrontottam:) vagyis a szám lényege, hogy úgy tűnjön elrontottam. De azért azt is élveztem.
A következő nyáron már igazi szerepre kértek fel, felnőtt darabban, de erről majd a következő részben mesélek nektek.
És hogy ne maradjon titok, a három ember akiknek örökké hálás leszek Liza és magam miatt: Bank Zsuzsanna, Károly Szabolcs és Koppány Zoltán.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: