Akkor jöjjön egy friss élmény. Edith és Marlene. Azaz Botos Éva és Nagy-Kálózy Eszter. Először is, hogy milyen mázlista vagyok. Mivel a fél életem azzal töltöm, hogy Pestre utazom színházba, most úgy voltam, hogy megnézném, de nem akarok újra utazni. Tudtam, hogy ez nem a Centrál Színházhoz kötött produkció, bár az ad otthont neki. Vártam hol lesz előadás hozzánk közel. Nem jött közel hozzánk a produkció. Eddig:) Történt, hogy a gyerekem táncversenyen lépett fel Veszprémben. Kb két héttel a nagy nap előtt kiírták, hogy az előadás ÉPPEN Veszprémben lesz ÉPPEN aznap. Hurrá. Gyorsan jegy megvesz, második sor, rendben van. A hely maga (Hangvilla, azon belül is Pannon Várszínház) nagyon tetszett, az összes pincér csaj nyakkendőben volt. Végre nem én voltam a különc. Na nem mintha ez bármikor is számított volna:)
Aki ismer tudja, hogy lehetőség szerint mindig az első sorban ülök, mert onnan lehet látni és hallani olyan apró dolgokat is, amit hátulról már nem. Rengeteg ilyen volt az évek során. Itt is volt ilyen pillanat, mikor Éva összeomolva a földön Eszer öleli, Éva megpuszilja Eszter kezét, ezt a mozzanatot tuti nem hallották a negyedik sortól hátra, mégis számított.
A színpadon egy régi álló mikrofon, ami végig jelen van. Itt történik a minden. A csoda. Nyitóképként Nagy-Kálózy Eszter Piaf halála után. Már az első pillanatban érezni az alázatot, a profizmust, azt, hogy nem egy átlagos előadást fogunk látni. Eszter nagyon megfogta a karaktert. Tökéletesen eltalálta, minden mozdulata, gesztusa a helyén. És hát nem énekel csúnyán. A darab egyértelműen nem róla szól, de ez egyáltalán nem számított. Szuper volt.
És akkor jöjjön, az aki miatt megnéztük. Piaf. Azaz Éva. Nehéz különbséget tenni, mert egyszerűen zseniális volt. A hét bosziban már hallottuk kétszer énekelni, de az igazi kíváncsiság a Broadway felett az ég után kezdett el furdalni. Abban annyira jó volt, hogy mondtam: még akarom hallani énekelni. Azt kell mondjam nem csalódtam. Úgy énekelte a dalokat a mikrofonba és csak úgy is, hogy némelyiknél libabőrös lettem. Csukott szemmel hallgattam, és elvarázsolt. A lányomat nem kevésbé, bár ő azt hiszem menthetetlenül Éva legnagyobb rajongója:) Ez volt az első komoly darab, amit látott, eddig csak vígjátékokra vittem, mert hát még csak 6 éves:) De nagyon élvezte elejétől a végéig. Kicsit féltem hogy fog benne lecsapódni, de semmi negatív érzése nem volt. A darab abszolút nézhető volt számára is. Az a pár darab káromkodás ami elhangzik benne, nem igazán hatotta meg. Hall néha itthon is ilyet, sőt talán különbeket is:) A végén úgy tapsolt, hogy azt hittem kiesik a székből.
Mindenképp meg kell nézni a darabot. Mindenkinek!
Kommentek