Ez már régóta kikívánkozik. Sokszor, amellett hogy nagy élmény minden darab amit látok, az embernek el kell viselnie a nem odaillő emberek nem odaillő viselkedését. Legyen szó itt akár felnőtt akár gyerek műsorról, bár vitathatatlanul a második kategória bír sokkal rosszabb mutatókkal. Nézzük kezdetnek a legutóbbi gyerekműsort. Süsü. Nagyszabású produkció, plusz előadás mert minden jegy elkelt. Szóval értem én, hogy kell a “kultúra” a gyereknek, mert az olyan baromi jól hangzik, hogy színházban voltunk, de kérdem én, hogy miért nem lehet reálisan végiggondolni, hogy a gyerek életkora és a darab szinkronban van-e egymással? Vagy ha több gyerek van akkor a kicsit otthonhagyni nagymamára, sőt messzebb megyek, az egyik szülő elmegy a naggyal mesét nézni a másik otthon marad? na nem jó ötlet? Mert lehet, hogy a négyéves élvezi, de a másfél éves szenved, nem mellesleg én is mellette. A Süsünél maradva: rohadt hosszú volt, még nekem is. Két és fél óra. Ok, az én gyerekem végig ülte, ( két évesen is végigülte a két órás Mága Zoli koncertet, amiért dedikált CD-t is kapott) de akkor is, egy mese ne tartson már két és fél óráig. A másik halálom az éheztetett gyerekek tömése a műsor alatt. Hát most komolyan. A gyerek nem bír ki két és fél órát evés nélkül? Előtte evett reggelit, utána ebédet, mi a fenéért kell ropival, keksszel tömni őket a műsor alatt? De a kedvencem az még mindig a Süsünél maradva mikor apa a másfél évesét az ölében elkezdte banánnal etetni! Banánnal! Egy színházban! Egek. Ez a szünet előtt volt. Aztán szünet után jött a megvilágosodás, hogy ne várjak csodát. Ugyanez az apuka egy a szünetben elkezdett, de már időhiány miatt be nem fejezett jeges tea szürcsölést mutatott be a második részben. Még akkor is szívta amikor már csak az üveg volt. Azon gondolkodtam megkérdem tőle vegyek-e neki egy másikat, hogy végre abba hagyja, vagy ha nem, akkor mesélje már el mi a bánatot vár, hogy mi fog még kijönni abból az üvegből. Csak hogy megértsem. Arról nem is írnék, hogy a nézőtér hangosabb volt, mint a színészek. Ami egyrészt elmond sokat a nézőkről, másrészt viszont a darab csúnya bukása, mert ha a mese olyan akkor a gyerekek hallgatnak, figyelnek. Na és a szünet. Mikor lett divat, hogy ha szünet van és a színészek lemennek a színpadról, az összes gyereknek fel kell rohanni és a díszletek között rohangálni, őrjöngeni? Ilyenkor hol vannak a szülők? Ja tudom, okostelefonnal fotózzák a gyereket, mert hát olyan cuki a színpadon. Értem én.. de ha na adj’ Isten valamelyik díszlet ráesik valakire ki a felelős? Mert a hülye szülő tuti a színházat hibáztatja, véletlenül sem fog megfordulni a fejében, hogy rá is lehetett volna szólni a kölökre…De szerencsére ilyen nem volt. Persze ebben segített az a tény is, hogy egy idő után az egyik színész, akinek elvileg szünete van és pihen, kijött és leterelte a gyerekeket a színpadról. Kérdem én, hogy ez miért is az ő dolga?
De azért a kedvenc szösszenetek mindig a barátaim előadásai alatt történnek. Történt legutóbb, hogy új vezetés került egy helyre ahol rendszeresen fellépnek. Az egyik kisgyereket már a darab megszakítása mellett kellett megkérni hogy ugyan másszon már le a reflektorról, mert hát ugye mégiscsak szóval ja.. Ezután próbálták a vezetést rávenni arra, hogy legyen legalább korhatár kiírva. Na mi volt a válasz? A gyerekre nem lehet rászólni, liberálisan kell nevelni! MIVAAAAN????? Szóval, ha az előadás alatt szétkapja a párnákat pl, mert érdekli mi van benne akkor nem kell rászólni? Hát hadd ne értsek egyet.
Ami még probléma szokott lenni a sírás:) Jajj ez a kedvencem. Itt megint feltenném a kérdést, hogy minek erőlteti hónapról hónapra, (mert ez van) ha úgyis tudja a gyerek fél mindentől. Tök mindegy, hogy kedves cica vagy boszorkány jön elő a gyerek bőg. Nem lehet, hogy adunk a gyereknek egy fél évet és nem erőltetjük? Olyan is van, hogy rendes anyuka, ritka de fellelhető. Ha sír a gyerek kiviszi. Ezzel megkíméli a többit, és azok élvezhetik a mesét, ill. saját magát is a többiek, de főleg az én szúrós tekintetemtől. Volt anyuka, aki inkább a gyereket majd megfojtva magához húzta, hogy mások ne hallják a sírást, ami persze elképzelhetetlen, csak azért, hogy ő maga nézhesse tovább a mesét. Ez nagyon hízelgő a társulatra nézve, de nem fogják fel, hogy ők ott fent dolgoznak és egyáltalán nem könnyű úgy koncentrálni, hogy vagy a gyerek sírást, vagy az őt csitító anyukát kell túlkiabálni.
Elsőre most ennyi. Mindenki gondolja át mikor mire viszi a kiskölyköt, mert se magának se másoknak nem tesz jót, ha rosszul ítéli meg a gyerek korlátait. Nem szégyen az sem ha a gyerek fél, vagy nem bír ki dumálás nélkül 50 percet, de akkor ezt tudomásul kell venni és menni a játszótérre…
Ja! És a nasit otthon a TV előtt…Tessék már megtisztelni a Színészeket!!!
Én sem eszek az orvosnál míg a diagnózist állítja fel, vagy a hivatalban míg a jogosítványomat újítom meg…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: