A helyszín az Operett Színház. Szereposztás természetesen Szulák Andi. Mindkétszer. Mert ezt is kétszer láttam. Tudtam, hogy véges ideig játszák, így muszáj volt dupláznom. Első alkalom első sor, mint rendszerint, másodszor viszont a nagy messzeségből, ráadásul a magasból kellett végignéznem. Azt nem állítom, hogy onnan ugyanazt az élményt kaptam.Soha nem ültem még ilyen messze a színpadtól, de mivel a jegyek fénysebességgel fogytak, ez jutott. Konstatáltam, hogy elöl jobb. Sőt! Csak onnan érdemes nézni bármit is. Mindkét alkalommal Vágó Bernadett és Dolhai Attila párost láttuk. Valamennyire ez is cél volt, de a lényeg “Whoopi” volt. Az elsőben volt szerencsém látni Józsa Imrét, a filmben a kórházban a feleségére váró szellemet játszotta. Zseniális volt. Imádtam minden apró mozzanatát. Rettentő nagyot játszott. A másodikban nem őt kaptuk és ezt végtelenül sajnáltam, az egész darabból érződött a hiánya.
Az elején kicsit féltem, mert nem szeretem azokat a darabokat, ahol előre tudom mi lesz a vége és itt nemcsak, hogy tudtam mi lesz a vége, hanem az összes soron következő esemény tudtuk, hisz sztem mindenki látta a filmet. A tény, hogy musicalt csináltak belőle, méginkább kétségeket ébresztett bennem. Elképzelni nem tudtam, hogy lehet ebben a darabban énekelni. És lehet.. Lehet?? De még milyen dalokat lehet. Marha jókat. Szulákot amúgy is szeretem. Győrben rengetegszer láttuk mikor itt játszott. Hotel Menthol 3x, Pipifarm, Saját estje, bár ez azt hiszem pesten volt. Na de vissza a darabhoz, elképzelni nem tudtam milyen lesz Oda Mae-ként, és tényleg semmi nem készíthetett fel arra, amikor a nővérei előhívják. Az ember rendesen négerre pingálva.. Sokmindenre fel voltam készülve, erre nem. De baromi jól nézett ki, színes, a jóízlést merészen piszkáló ruhák és a barna feje..és az a lazaság ahogy játszotta a szerepet nagyon jól állt neki. Rá is tett egy lapáttal az igaz. Ez egy Andihoz remekül passzoló figura volt. Imádtam a dalokat, főleg a Húzok már-t, az nagyon betalált, leginkább mikor a dal végén különböző képeket vetítettek mögé és kihagyhatatlanul Whoopi is megjelent. Volt ováció rendesen. Ezeket nagyon tudja, a Hotel Mentholban is ünnepeltette magát, de nagyon jól állt neki.
A darab 14+ volt érthető okokból. Gyilkosság, szellemek, temetőben a hullák tánca, drog, sikkasztás. A történet végig a filmmel azonos. Lehetett tudni mi fog történni, mi lesz vicces és mi kevésbé. Amit viszont nem lehetett tudni (legalább is én nem tudtam) az az, hogy a technikai része olyan profi lesz, amire nem számított az ember. Az, hogy forgószínpad ok, az hogy kivetítő ok, de már a három rétegben felhúzott fényáteresztő függönyökkel mit bírtak játszani az már nagyon új volt, és mikor jöttek a pörgős jelenetek egy rakat táncos a színpadon, hirtelen New York utcáin vagy, lámpák, forgalom, épületek, a tőzsde, nem beszélve az épületen belül a liftezésről. Mind mind profin kivitelezve. Ami külön említésre méltó az a metró jelenet. Ez olyan jól volt megcsinálva, hogy rendesen azt hitted, hogy megy a metró a színpadon, de legalábbis felért egy mozi élménnyel. Szabó P. Szilveszter volt mindkétszer a metró szellem szuper sminkben. Remek volt. Szulák és Józsa Imre mellett a harmadik kedvencem a darabban.
Ami nagyon tetszett, hogy végig ment az angol felirat a színpad felett. Azt olvasva rendesen látszott, hogy a magyar mennyivel szebb és választékosabb nyelv, mint az angol.
Gratula a táncosoknak, a rendezésnek, a színháznak és nem utolsó sorban a Művészeknek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: