Akkor lássuk az első igazi szerepem történetét. Egy szokásos nézzük a barátainkat mert mesét adnak elő című őrületen voltunk egy szüreti mulatságon. Miután lement a mese, mi mást csinálhatnának a felnőttek egy szüreten amíg a gyerek kreatívkodik valamit a többiekkel, mint borozik. Hát így tettünk mi is, de csak és kizárólag azért, hogy véletlenül se lógjunk ki a sorból. Beszélgettünk színházról, színjátszásról és arról, hogy nekem mekkora élmény volt a színpadon faként a Ludas Matyiban. Egyszer csak jött a kérdés: Nincs kedved hullát játszani? (MI? ÉN?) Három pohár bor után mi mást válaszolhat az ember, hogy dehogynincs. Gondoltam én, hullát játszani nem nagy kunszt. Csak nem szabad mozdulni. Milyen édes szőke gondolat. Merthogy a hullák nem csak úgy vannak, azok lesznek. Élőkből. Akik mozognak, beszélnek, jelen vannak a színpadon, egészen addig, amíg meg nem halnak. Valamiért a kérdés feltevés pillanatában az a kép ugrott be, hogy egy barna zsákba csavarva hurcolnak ide-oda. A felismerés csak másnap tört rám, de hát ha már így alakult..lássuk mi lesz ebből.
Ez aug. vége szept. eleje magasságában volt. A próbák októberben kezdődtek. 8 hónapon keresztül, heti 1x két óra. Májusban bemutató, gondoltam az olyan messze van, úgysem jön el soha… aha…Emlékszem milyen szuper érzés volt, hogy ÉN megyek OLVASÓPRÓBÁRA! Mint az igaziak! Jól hangzik, nem? Mindenesetre nekem tetszett. Igaz csak addig míg odaértem, ez öt perc volt. Utána jött a neheze. Be kell állni egy már összeszokott csapatba, meg kell előttük szólalni, és nem utolsó sorban el kell játszani valamit, amit előtte még soha nem csináltam. Nem kicsit voltam ideges. Szerencsémre volt egy apuka, aki szintén ebben az évben kezdte a “szakmát”, így nem voltam egyedül az érzéssel. Megtörtént a bemutatkozás. Ha jól emlékszem senkit nem ismertem. Eme rövidke idő alatt sajnáltam, hogy nem nézek tv-t, ugyanis a csapat tagja volt egy srác, akiről a rendező elmondta, hogy játszott az egyik csatorna kórházas sorozatában, és még sorolták mikben.. Hát nekem fogalmam sem volt ki Ő, sorry Said, de gondoltam ennek a fele sem tréfa, itt profik vannak. Mit keresek én itt? A többiek már lenyomtak 4-5 darabot, náluk ott volt a rutin, nálam meg az érzés, hogy sosem állok ki mások elé 🙂 Felolvastuk, majd a következő héten kezdődött a kemény munka. Mivel mindenki csak a saját szövege oldalait kapta meg, így egyrészt nem tudtam mi fog történni, amikor nem játszom, másodszor meg voltam nyugodva, hogy a harmadik oldalon kezdek. Na persze azt nem tudtam, hogy az első oldal a cím, a második a mittudoménmi és nyitókép, amikor a függöny felmegy máris azt jelenti, hogy én is a színen. Velem kezd. MIVAN?? Százak néznek és pont én kezdek? Szuper instrukciókat kaptam, sőt jelenetről jelenetre bemutatták mit hogyan kell(ene) eljátszani. Hogy beszél, hova teszi a kezét, hogy pukedlizik, (mert ezt is megtanultam) egy cselédlány. Gondoltam mi az nekem? Csak úgy kell csinálni, ahogy mutatták…HAHAHA Kérem szépen, aki azt hiszi, hogy ez egy könnyű szakma, az baromi nagyot téved. Kőkemény meló. Vannak, akikből ez zsigerből jön, de én nem tartozom közéjük, sajnos. Legyél ideges, hangzott el sokszor…jó de én nem vagyok ideges sosem..lerázom magamról a hülyeségeket. szóval nem tudok!! édesek voltak, mert mondták képzeld el ezt meg ezt, mindig háttér sztorit is mondtak a szerepemhez, mármint hogy épp mi van mit érzek amiatt ami épp történik, de hát akkor sem egyszerű ez. Persze nagyon könnyűnek látszik lentről. Viszont tapasztalatnak fantasztikus volt látni, hogy épül fel egy darab a papírtól a bemutatóig. Ki mit hogy tesz hozzá, hogy lesz egy csapat emberből egy CSAPAT. Hogy dolgozik egyik a másikért. Hogy a csavar se maradjon ki, már-már törvényszerű volt, hogy a legutolsó mondatomat, amit még élőként mondok elfelejtettem. Szerencsére profi partnerem volt, aki kérdezett valamit, ami nem volt a szövegben, erről eszembe jutott, hogy basszus elfelejtettem és magamat is meglepve úgy reagáltam rá, hogy elmondtam a lényegét a szövegemnek, de passzolt a kérdéshez. Nagyon büszke voltam magamra. Mert hogy a rögtönzés nem megy túl jól, abban a felfokozott állapotban meg pláne nem.
A darab: Mennyből a hulla. Semmit nem tudtam erről. Azt igen, hogy a hulla keresése nem volt könnyű a rendezőknek, mert hát nem túl szerencsés, ha a partner a bemutatón kap sérvet. Én ilyen szempontból ideális választás voltam, nem vagyok túl nehéz:)
A próbák nagyon jó hangulatban teltek, rengeteget nevettünk, nagyon sokat tanultam, tapasztaltam.
Hullát játszani meg nem olyan egyszerű ám. Ne tüsszents, ne lélegezz, ne nyisd ki a szemed, hogy ne lásd ha egy pók közelít feléd a padlón, mert azért az mégsem túl jó, ha a hulla hirtelen kiszalad a színről, ne mozdulj, ha úgy tesznek vissza, ahogy neked épp nem kényelmes, ne sivíts, ha a kanapét úgy teszik föléd, hogy az a bokádon landol. Majd egy órán keresztül mozdulatlanul kellett feküdnöm, negyven fok a színpadon, és egy zakó még rajtam landol, nehogy észrevegyen a mit sem sejtő házigazda.Azt már meg sem említem, hogy nem nevethettem a poénokon, amik végig a darabban sorakoztak, mert hát mégiscsak fura egy nevető hulla, plusz hallottam a gyerekemet lentről, mennyire tetszik neki. A végén Koppány Zoli meg is dícsért a színpadon nyújtott teljesítményemért hullaként, ami nekem nagyon sokat jelentett.
Mindenesetre az élmény, amikor a függöny tudod, hogy mp-ek múlva felmegy és te ott állsz, ahol eddig még soha és nem lényegtelen, hogy százak fókuszálnak rád, na az leírhatatlan. Volt, aki mondta, hogy direkt azt nézi aki épp nem játszik vagy beszél..na remek, ez hullaként eléggé sanszos volt. Ezt a mennyiségű adrenalin löketet nem tudom mi tudná újra kiváltani belőlem. Még a tapsrend sem volt a szokásos, én egy pisztollyal a kezemben próbáltam meghajlásra kényszeríteni a szereplőket. Mikor már csak meghajoltunk mertem lenézni először.
Mindezek után jöhetett a pezsgő!! Ünnepeltünk, mert volt mit. Megcsináltuk! Hosszú két napos színjátszó nap zárószáma voltunk, akkor már másfél napja gyakorlatilag ott éltünk és darabokat néztünk, maratoni táv volt, de megérte minden perce.
Idén folytatódik a csoda, új darab, új csapattagok, új élmények. Ez a darab egészen más kihívásokat tartogat, de erről majd csak a bemutató után…
Kommentek