Azt már leírtam, hogy jött létre a koncertsorozat 😛 Első alkalommal Győrben láttam. Terhes voltam így úgy gondoltam nem utazgatok össze-vissza főleg úgy, hogy Básti házhoz jön. Első sor természetesen. Győrben mondjuk jó, mert nincs magasan a színpad. Nem minden dalt ismertem, sokat igen a korábban már említett CD-ről, de sok új is volt. Olyanok tetszettek leginkább, amiket külön erre az alkalomra írtak, gondolok itt elsősorban az Anyakomplexus vs. Apakomplexus c. dalra, de ahogy az első szám elkezdődött (szintén új) már tudtam, ez nem lesz szimpla koncert, itt el is játszák a dalokat.Udvaros-Kulka páros nagyon jó volt, elhittem, hogy szerelmesek, annak ellenére is, hogy tudjuk, amit tudunk. Udvaros remekül hozta a Hóesést, szerettem ahogy játsza. És hát valljuk be még ötvenen túl is baromi jól néz ki. Básti nem kevésbé. Ők együtt négyen plusz Dés valami rendkívülit alkottak. Arra emlékszem volt egy dal, amit csak Győrben hallottam. Másodszorra a MÜPA-ban már nem volt a dalok között. Kulka valami pizzásfiúként jött-ment ki-be egy ajtón, az ajtó is eltűnt a díszletből. Ezzel le is lőttem a poént, másodszor Pestre utaztunk a barátainkkal, 8 hónapos terhesen. Végülis nem lehet elég korán kezdeni a zenét megszeretni. Arra tisztán emlékszem, hogy Cserhalmi nem tetszett a gyereknek. Rúgott akkorákat…
Mindeközben jött a hír, hogy DVD készül:) hurrá!! Az áruházban nagyjából utáltak, mert amikor a dobozból pakolták ki a polcokra, én már ott álltam, hogy nekem kell egy. Szerintem az országban én vettem meg a legelsőt.
Teltek az évek és a koncert még mindig felbukkant itt-ott. Tavaly nyáron éppen Balatonföldváron. Mivel a dvd sokszor látott vendég a lejátszómban a lányom betéve tudja az összes dalt. Dés a kedvence, de ezt már írtam. Szóval vittük őt is. Imádta. Főleg az ő kedvenc dalát élvezte, ami mi más lehetne Dés Lacitól, mint a Legyen úgy. A közös fotójuk történetét már szintén írtam. Márcsak ezért is megérte megkerülni az egész tavat:) Jó volt ennyi év után újra látni és hallani a koncertet, igaz itt Cserhalmi nem volt, így Dés vette át a dalai egy részét. Voltak fura pillanatai, mert van ami egész egyszerűen Gyurinak jobban áll, vagy ami eddig négyes dal volt, most hármas lett.
Szerencsénk volt itt is, -mint mindig- érkezési sorrend volt, amit szívből utálok, bár itt jól sült el. Már akkor sorban álltam, persze csak én egyedül, amikor még ember nem volt még a környéken sem. De milyen jól tettem. Kintről végighallgathattam már egyszer a próbát, ill. mikor ajtót nyitottak gyorsan előre siettünk az első sor jobb oldala lefoglalva és a bal egyik fele is, de sebaj a bal másik fele szabad volt, így beültünk a színpadról levezető lépcső elé. Hova máshova? Tényleg hova? 🙂 Szóva itt fognak fel-le járni, gondoltam, bár nem tudtam mikor mert amúgy nem járkáltak eddig. Amíg vártuk a kezdést észrevettük Molnár Piroskát és Pogány Juditot az első sorban. Mutattam Lizának itt van Vuk, meg Bogyó és Babóca és a többiek egyben. Oda akartam vinni hozzá, de aztán rájöttem, hogy így mégsem mehetek hozzá, hogy beszéljen a gyerekhez. És mindig visszakanyarodunk a hangokhoz.. Nem is értem! Sosem láttam színpadon, valahogy eddig nem kersztezték az útjaink egymást. Aztán történt valami. Kulka egyszer csak -meg nem mondom melyik dal közben- lejött a színpadról, odaállt elé, megfogta a kezét és Neki énekelt. Ez volt az a pillanat, amit másoknak úgysem tudok elmagyarázni. Itt azt éreztem, hogy ezt a nőt valamiért nagyon tisztelik és szeretik a kollégái, szóval látnom kell valamiben. Sokáig nem kellett várnom, új bemutató Centrál Színház- Leenane szépe, főszereplő Pogány Judit. Mondom én, hogy szeretnek a magasban. A jegyek villámsebességgel fogytak el, délelőtt megvettem az enyémet, este nézőtér tele. De erről a darabról majd máskor.
Visszakanyarodva a koncerthez harmadszorra is szuper volt. Szabadtéren minden darab “jobban esik”, olyan ez, mint a szabadban enni. Imádom a nyári színházat. Pont a napokban olvastam Gáti Oszkár nyilatkozatát, miszerint az emberek nem járnak nyáron színházba. Hát én akárhol voltam mindig tele volt, a Szegedi Nyári Játékokra néha egy évvel! előre árulnak, lásd Mamma Mia. Ha lesz még és megtehetem biztos, hogy újra megyek. Addig is marad a Hét Boszorka.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: