Tegnap bekerültem egy elit klubba:) Volt szerencsém látni a győri Csoportterápiát Simon Kornél rendezésében. Tudni kell az előadásról, hogy valamilyen bennfentes ismerős nélkül lehetetlen jegyet vadászni rá. Régebben egy barátnőm elmítette, hogy látta és milyen baromi jó menjünk el együtt. Ok. Ritkán, sőt nagyon ritkán megyek úgy színházba, hogy egyrészt nem tudom kik játszák, másrészt nem valamelyik számomra kedves színész(nő) miatt megyek. Utánanéztem a szereposztásnak. Mivel -szégyen, nem szégyen- nem járok Győben színházba, nagyon nem mondtak sokat a nevek, kivéve egyet, Kokas Piroska. Őt mindig szerettem volna élőben látni. Egyetlen tv-s emlékem róla egy Sas-kabarés jelenet, mikor egy pasi telefonál és ő a géphangot játszotta, de azt nagyon jól, ezért kíváncsi voltam rá színpadon.
“Imádom” az érkezési sorrendes előadásokat. A nép az ajtóban nyomorog, mert persze az előadás előtt 2 perccel nyitják, már ez maga egy élmény, de gondoltam vár ránk vmi szuper szóval megéri. Mivel nem küzdöttünk a helyért a nézőtér gyakorlatilag tele volt mire beértünk, de így is hol ültünk? Hát persze, hogy az első sorban. Ami nagyon fura volt, hogy a Kisfaludy teremben nincs színpad. Az első sor benne van a darabban:) Aztán tényleg szó szerint is mert a sötétben a darab közepén rendesen ráijesztenek egy-két emberre. Nekem furi, hogy nem “nézhetek fel” rájuk. Viszont így tényleg testközelből láttunk mindent. Mindazonáltal mégis úgy éreztem magam, mint hal a szárazon. Hiányzott a megszokott Centrálos légkör, a megszokott színpadok az ismert arcok, meg persze minden más és az, hogy a színház miatt irány Budapest. Elvégre mi már csak ilyen sznobok vagyunk:)
Akkor lássuk a sztorit. Csoportterápia. Egyesével megérkezik mindenki pontosabban négyen, majd jön a “doki”, akiről első pillanatban tudni, hogy nem ő az, kiderül, hogy színjátszós, csak ide keveredett, elmegy majd visszajön miután már egy páciens kiöntötte a lelkét. Ezután bejön az utolsó páciens, itt ebben a pillanatban meg voltam győződve arról, hogy ő az igazi doki, de Mózes Anita annyira jól játszotta az ostoba szőkét, hogy a játékába totálisan belefeledkezve elhittem, hogy páciens ő is és a doki egyáltalán nem jön. Persze a végén kiderül, hogy mégiscsak ő a doki, és mindig másnak adja ki magát. A legvége nem happy end, azzal zár, hogy egy telefonbeszélgetésből megtudjuk, a dokit elhagyja a férje. Ha ki kell emelni valakit, mindenképp őt emelném ki. Ő hatott rám leginkább. Járai Máté zseniálisan hozza a meleg vagy pontosabban melegnek vélt karaktert, de szerintem ez minden színésznek hálás szerep, nagyon jól lehet felépíteni a poénokat, ki lehet játszani rendesen a sztereotípiákat, a mozgása szuper, a beszéde rettentő vicces volt. Kiss Tündét sajnáltam olyan szempontból, hogy ha nekem egy karakter nem tetszik, akkor csinálhat ő akármit, nem fog tetszeni. Lehet, hogy a legjobban játszotta az adott karaktert és én ezért utáltam, de pont ezért nem fogom szeretni a színészt:) Itt nálunk nagyon sztárolva van Nagy Balázzsal együtt, de mivel semmiben nem láttam nincs összehasonlítási alapom egyikükről sem. Ami viszont nagyon nagyon tetszett benne, ahogy énekelt, azokat a dalszövegeket benyalni..nem irigylem, a kövér vagyok szinonímája kb 25 féle módon volt az egyik dalszövegben és ő ezt olyan magabiztossággal énekelte, amit nem akartam elhinni. A dalok nagyon tetszettek, számomra ez mentette meg a darabot. Szimpla komédiaként szerintem nem lenne ennyire sikeres.
Simon Kornélnak viszont csak gratulálni tudok a rendezéshez. Végülis így egy kicsi Centrálos vonatkozása is volt a darabnak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: