Itt még nem jártunk soha. Ezelőtt. A mai előadás után biztos, hogy nem ma voltunk utoljára az Örkényben. A Leenane szépe miatt muszáj volt újra látnom Pogány Juditot. Nem tehetek róla, de -mivel soha nem láttam színpadon- nekem Ő egyenlő Vukkal, Niki-Tiki-Viki trióval és még sorolhatnám. Emiatt úgy gondoltam, hogy egy mesében mégtöbbet fog nyújtani nekem. Azt kell mondjam, nem véletlenül lett a mese a III. Gyermekszínházi Biennálé fődíjas előadása. Megkapta a színikritikusok díját a legjobb gyerekelőadásért 2006-ban. Nem új a darab, lassan 10 éve megy, egész pontosan 2005 nov.19 óta. Teljesen megérdemelten. Nagyon jó volt. Végre egy igényesen megcsinált, gyerekeknek szóló mese. Nagyjából percre pontosan egy óra, amit ezen mesénél se túl rövidnek se túl hosszúnak nem éreztünk. Ez pontosan el lett találva, mi az az idő, amit a gyerekek teljesen jól viselnek. És ami a legmegrázóbb, hogy szerintem bármeddig hallgatták volna, ami azért valljuk be nem minden gyerekmesénél van így. Főleg a győri közönségnél. Jó volt látni, hogy Pesten ez valahogy más. Lehet, hogy a mese szupersége miatt, de egyetlen pisszenés nem volt a gyerekek között. Tudni kell, hogy a mese totál egyszemélyes. Pogány Judit a mese. Két kisgyereken, egy öregemberen, és egy kisemberen kívül senki nincs, és ami a legjobb, hogy ők egyetlen szót sem szólnak. Akármi történik azt Judit meséli. Mindemellett a legmeglepőbb, hogy sok olyan rész van, amikor rendezik át a teret, jönnek mennek a szereplők, a helyszínek változnak a nézőtér totál sötét. Judit mesél, a gyerekek továbbra is feszült csendben figyelnek. Figyelnek! A mesére. Juditra. Arra, ahogy elvarázsolja a gyerekeket, de bátran ki merem jelenteni a felnőtteket is. Engem legalábbis teljesen elvarázsolt. Néhol meg is lepett. Nem számítottam szélgépre ami a mese szerint a vihar, nem számíottam élő kutyusokra, de kétségtelen, hogy nagyot emeltek a hangulaton.
Azért nézzünk szembe a ténnyel, manapság nem divat az, hogy mesét olvasunk a gyereknek minden más tevékenység mellőzése mellett. Mégis a digitális kütyük korszakában is van olyan darab, ami igenis leköti a gyerekeket, áhitattal figyelik, ha kell nevetnek, és ha teljes sötét is van egyáltalán nincs gyereksírás, senki nem fél. Ez valami olyan volt, ami szerintem megismételhetetlen.
Az elején még aggódtam a színház szigorúsága miatt, (az utolsó két jegyet vettem meg az előadásra és reménykedtem, hogy Lizát ölben be tudjuk csempészni, nem lehetett, de rugalmasan adtak pótjegyet) de a végére megértettem, hogy ez így jó. Az előadás előtt elmondják, hogy kép és video nem készíthető, ami számomra egyértelmű, nem értem másoknak miért nem, de a vastaps alatt a mellettünk ülő hölgy (persze amilyen mázlink van természetesen az első sorban) rendesen fotózott, majd még mindig a vastaps alatt jött egy hölgy és korrekten rászólt, hogy el lett mondva, hogy ezt talán nem kéne.. persze a kép rögtön ment a facebook-ra. Ilyet még nem láttam egy színházban sem, de úgy gondolom teljesen jogos volt.
Aki teheti menjen és nézze meg!!! Megbánni nem fogja.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: