Deszkák

THE ONE WHO ROCKS MY WORLD!!!

Van valaki, aki megtette a lehetetlent. Egy év leforgása alatt lejátszotta az addigi legnagyobb kedvencemet a trónról. Sosem hittem volna, hogy bárki is képes lesz erre. Hát Ő képes volt! Mit lejátszotta? Gyakorlatilag azt érzem, hogy hol volt Ő eddig? Hogy maradhatott ki? Bár semmi nincs ok nélkül. Úgy gondolom, a megfelelő időben jön el az, aminek vagy jelen esetben akinek el kell jönni. Mert Neki tuti el KELLETT jönnie az én életembe.  Azóta jobb minden, mióta ismerhetem. Tudom, hogy bármi van, beülök akármire amiben Ő játszik és minden bajom elmúlik. Fogalmam sincs mivel éri ezt el. Egyszerűen zseniális minden megmozdulása a színpadon. Olyan energiákat képes megmozgatni és átadni, amit eddig nem sok színésznőnél tapasztaltam. Persze ez totál szubjektív. Van, aki hat rád és van, aki nem. Pedig ez nem volt mindig így. Végül is a gyerekemen múlt minden. Ő választotta ki magának a Hét boszorka közül a kedvencét. Aztán szépen lassan megfertőzött engem is a rajongásával. Utólag mindig belátom mennyire jó ízlése van a lányomnak, de sosem bízom benne igazán, pedig számtalanszor bizonyította, hogy így van, pl: egy nyaralás alkalmával táskát akart venni magának -persze, mert tipikus csaj- kiválaszotta, én rá akartam beszélni egy sokkal gyerekesebb verzióra de ő -szerencsére- kitartott a saját eredeti választásánál és később én is úgy voltam vele, hogy nagyon is jól döntött. Hát valahogy így volt ez Vele is.  Nagy reményekkel vittem le Keszthelyre, mondván, hogy ha fuvolázni akar, -lehet, hogy ezt már írtam korábban- nézze meg az országban fellelhető legjobbat, Horgas Esztert, aki szintén a Hét Boszi egyike. Nekem egy Boszi nem tetszett, egy piros ruhás, fekete hajú vki, aki elénekelte az “almás-dalt”, amitől a hideg futkosott a hátamon, nem jó értelemben. Na és  ki az aki a gyermekemnek a legjobban tetszett? Hát persze, hogy Ő! A vicc az volt, hogy még a nevét sem tudtuk. HOgy lehet ez? Nem is értem…  A lényeg a lényeg, Falusi Mariannal dumcsiztunk a vége után, egy ideje ismeri a kiscsajomat, hát persze..:) mondom neki hívja ki legyen szíves Őt, addigra persze  már tudtam a nevét a papírról, még jó hogy kaptam:) Gondoltam nekem nem tetszett, de hát én akartam, hogy a csajszi lássa a koncertet, és hát nem szeretheti mindenki Bástit úgy mint én, plusz én kérdeztem rá ki tetszett a legjobban, szóval mit akarok? Ha azt kérdeztem volna, hogy akar-e találkozni Eszterrel, akkor most nem azt az évadot tudhatnánk magunk mögött, amit mégis. A LEGSZUPEREBBET! Mariann, ahogy kell nagyon udvariasan kihívta nekünk Őt. És ott elindult valami:) Valami leírhatatlanul szuper dolog kezdete.

A lányom nélkül én még hivatalos voltam a Boszi utáni Függöny fel!-re, ami ott került bemutatásra, ha jól emlékszem. Liza oda nem jött, de mondtam neki, hogy játszik benne a kedvence és ha jó lesz, majd a következő évadban megnézheti Pesten. Hát annyira jó volt benne, hogy csak eddig 4x láttuk. A darab maga is eszméletlen jó. Bevallom a keszthelyire annyira nem emlékszem, mert hát sok volt a pezsgő meg a szabadtér meg a feeling, de sírva nevettem. Mondtam Lizának, hogy ősszel irány Pest. Ő sem csalódott, sem Benne, sem a darabban, hangosan hahotázott, a kezével fogta be a száját egy idő után, mert ő maga is érezte, hogy sokkal hangosabban nevet, mint a nézőtér:) Már ezért megérte. Aki azt mondja minek gyereket színházba vinni, az tuti nem normális. Ilyen csodát átélni nem lehet máshol. Úgy jöttünk ki, hogy ezt újra akarjuk. Meg is kaptuk még párszor. Semmit nem láttam háromnál többször, azokat is mind Bástiért, de ezt négyszer. A Broadway felett az ég ötödször csendül majd a POSZT-on júni 7-én. A Piaf harmadszor augusztusban és tuti negyedszer Győrben, mert úgy kell lennie! Imádom, ahogy játszik, de ennél még fantasztikusabb, ahogy énekel. Teljesen igaz van Csengének a Broadwayben: “…egy angyal énekel…” Rettentő jól játsza a Broadway-t, hihetetlen jó humorral hozza a figurát, a Piafban megkönnyeztetett, a Függöny-ben szintén, csak ott a nevetéstől és ezek után megnéz az ember egy Shakuecho videot és teljesen letaglózza, ami lát, mert egy totálisan ellentétes jelenséget látni a klippekben vagy akár koncertfelvételen. Egy totál démoni nőt jó értelemben. Szuper dalok, a lányom egyet-kettőt betéve fúj. Mindig az éppen aktuális kedvencét.

Sajnálom, hogy a Broadway-t nem láthatja, vannak részei, amiket imádna. Na jó, én is belátom, hogy van, ami nem neki való. Nem szeretném, hogy kidobjanak minket:) Mondjuk mikor a Piafot néztük a Centrálban..na ott is voltak ám nézések és megjegyzések, hogy vajon a gyerek mit keres itt. Pedig akkor már láttuk Veszprémben egyszer. Még az a szerencse, hogy soha nem érdekelt, mások mint gondolnak. Imádom Pestet, tele van kultúrsznobbal. Olyanokkal, akik eljönnek megnézni egy darabot, de nem azért mert érdekli őket, hanem mert ezt el lehet és kell mondani a következő társadalmi összejövetelen. Szerencsére nincsenek azért olyan sokan. Ami itt is a lényeg volt, hogy én csukott szemmel hallgattam a dalokat, teljesen átadtam magam az élménynek, a hat éves gyerekem meg énekelte a dalokat, rá kellett szólnom, hogy ne legyen hangosabb mint a színészek. Imádta. Minden pillanatát annak ellenére, hogy ez nem egy kacagtató vígjáték. Erről is úgy jött ki hogy újra szeretné nézni. Azt kell mondjam nem tiltakoztam.

A darabok 80%-a Centrálos volt, amiket néztünk ebben az évadban, annyit voltunk ott, hogy elvétve jutott csak idő másra. Így viszont rengeteg sok jegyünk volt, amivel szavazhattunk Rá, hogy idén is megnyerhesse a közönségdíjat, amit tavaly abszolút megérdemelten elhozott.  És hogy ki ő? Szerintem már mindenki tudja. Botos Éva!! Aki ma Magyarországon a legek legje!!!

És, hogy nem csak én gondolom így arra itt egy idézet Fodor Mariannától (Centrálban súgó) :

“Királynő álruhában. Nem követeli meg, hogy észrevegyék a valódi felségét, és azt sem, hogy leleplezzék. Jól érzi magát a saját leple mögött. Inkább csak arra ad, hogy egyáltalán szíveskedjenek észrevenni. Saját magához türelmetlen, annyira, hogy simán ki is borítja magát, nem igényel hozzá külső segítséget.
Olyankor a legjobb, amikor engedi látszani a királynőt, és egy kicsit el is hiszi magának, hogy ő felséges. A Broadway felett az égben és a Piafban.”

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!