POSzT

Színházért még ilyen messze nem mentem, de ezt is valahol el kell kezdeni. POSzT. Pécs. Győrtől a világ vége, de ez egy speciális, kihagyhatatlan lehetőség volt és én amúgy sem vagyok normális, tehát menjünk. (Voltam olyan dög, hogy emiatt lemondtam a saját fellépésemet. Mérlegeltem, és legeslegbelül ez a speciális alkalom egy hangyabokányit fontosabb volt.)CSupán hat óra autózás némi színházzal megszakítva. De most is azt mondom, hogy megérte. Broadway felett az ég 5x! Nem tudom van-e annyi alkalom, hogy megunnám hallgatni a dalokat. Nem, tuti nincs. Ez a hat színész úgy létezik, él a színpadon, mint egy tökéletesen megrajzolt hatszög. Egyenlőek, ugyanolyan jók, segítik egymást, és még ha döcögősen, kicsit szenvedve megy is a darab éppen, vagy mint Pécsen a közönség rettenetesen langyos, akkor is viszik, csinálják, alkotnak ott fent és ezt imádom. 

Így sokadjára nézve egészen megkedveltem Csengét, amit nem gondoltam volna. Bálint a szokásos. Bocsim hogy csak ennyi, de úgy vagy jó ahogy vagy. Papp Janó a maga tapasztalatával és bölcsességével mindig megnyugtat, olyan mint egy nagypapi:) Emellett rendkívül szeretem a hangját, a játékát. Borbás Gabit imádom, valahányszor találkozom vele -ez nem volt sokszor- mindig meggyőz arról, hogy na ő aztán színésznő minden porcikájában. Nagyon jó fej “élőben”, vicces, emellett tetőtől talpig művész és igazi díva. Cserna Tóniról hát nem tudom mit lehetne MÉG mondani, amit eddig nem. Továbbra is állítom, hogy Latabár óta senki így nem hatott rám férfi színész. Kár, hogy színházban nem láthattam. De Tónit igen, és remélem még sokszor. Ebben a darabban annyi arca van, mind más és más és mindet vérprofin csinálja. A két kedvencem továbbra is Cintia és az ügyelő:) ÉS Mesés Emese tényleg mesés. Nem írom le újra részletesen, de Botos Éva ahogy énekel…érzelmi hullámvasút volt a tegnap este ismét. Utánozhatatlan módon tudja a finom lágy dallamokat átváltani valami vad, durva, szenvedélyes énekké. És mindezt úgy, hogy ezek magyar dalok magyarul énekelve. Aki ismer tudja hogy szinte soha nem hallgatok magyar zenét. Ehhez képest rendesen megfogtak. 

A hely már érdekesebb volt. Gondoltam látom Pécset is, de erre nem volt sem időm sem energiám, így körbesétáltam a negyedet, ahol a Bóbita bábszínház található. Tetszett a hely. Maga a bábszínház ismét olyan volt számomra, hogy jajj ez miért nem olyan, mint a Centrál? Oda már olyan belépni mintha haza mennék. Itt viszont megint előjött belőlem a vendéglátós, ami pont olyan, mint amikor a dokit gyógyítják. Nem vagyok egyszerű vendég, de hogy a pezsgőből a legkisebb adag egy üveg? Kérdeztem az embert, hogy a kölykök ennyit isznak? Nézett rám csúnyán…Nem hiszem, hogy Pécsen nem lehet beszerezni kisüveg pezsit, ha már meg nem bontanak nagyot. Mivel kinti terasz is van, ha jégkását, sört, fagyit akarsz mondjuk a szünetben pl. azt bent fizeted kint megkapod, és fordítva, ha kint kérsz, előbb be majd ki.. na ebből aztán volt nem kis fennakadás, tumultus, veszekedés és a szokásos magyar mentalitás szülte egyéb szituációk. Ezeken a szituációkon én jókat nevetek, néha bosszankodom, de nagyon szeretem nézni az emberek reakcióját. Illetve hallgattam a véleményeket, amik félidőig kialakultak. Meglepően pozitív dolgokat mondtak, ahhoz képest, hogy ritka langyos közönség volt. Értem én, hogy ez nem a megszokott, nem az amit eddig valaha is kaptak, de olyan poénok fölött mentek el, hogy nem értettem miért csak én nevetek. A végén azért jött a megérdemelt vastaps, sőt egész sokáig tapsoltunk. Én imádtam ötödszörre is. Ez hirtelen megint olyan, amit még soha. Még soha semmit ötször..Ezt akármennyiszer.. MÉG MÉG MÉG!!!