Kis idő már eltelt május óta, ami a második “nagyszínpadi bemutatóm” volt, így talán már letisztulva tudom elmesélni az ismét megélt 8 hónapot. Az eleje nagyon izgalmas volt. Az olvasópróbát nagyon vártam, egyrészt mert csak ott derül ki melyik az a darab, amire végülis látatlanban igent mondtam,másrészt mehetek olvasópróbára!!! ÉN! Pont mint a “nagyok”. Na ez az érzés megfizethetetlen:) Nem is a taps a végén a legjobb, hanem ez:)
Szokásos kis csapat összeült, két új felnőtt, egy színjátszós fiatalember, és egy vki, aki tavaly után idén nem jött:( Izgalmas lesz, vajon mit játszunk idén:) Jobb lesz mint tavaly? Jajj, kezdjük már!
És kezdtük. Rendezőék is leültek az asztalhoz és fény derült a várva várt titokra. Az idei darab: (dobpergés) A MINISZTER FÉLRELÉP.
Neeeeeeeeeeee! Első gondololatom az volt, hogy sírok:) Ez az a darab, amit a filmnél jobban úgysem lehet megcsinálni. Koltai és Kern zseniális, Reviczky felülmúlhatatlan. Hogy fogjuk ezt mi megcsinálni? Kb azt éreztem, hogy rosszabbat nem is választhattak volna:) De persze itt már mindegy volt, elvállaltam, végigcsinálom és még nem is tudom kit játszom benne. Még az is lehet, hogy jó lesz. Itt viszont már világossá vált, tuti nehezebb dolgom lesz mint tavaly volt és sanszom sincs rá, hogy a hullát játszam (igen ebben is van hulla, vagy félhulla) mivel ugye ffi a magánnyomozó. Az már más kérdés, hogy az én szerepem végülis ffiből nővé vált:) Mármint nem úgy:) hanem a rendezők az én szerepemet átírták nőre. Én lettem a Kállay Feri által játszott igazgató, illetve hogy pontos legyek szerepem szerint ügyfélkapcsolati manager. Az első kő akkor esett le rólam, mikor rájöttem, hogy én vagyok az egyik nő aki nem vetkőzik 🙂 Akkor már kevésbé voltam nyugodt, mikor a felolvasás után rájöttem mennyi szövegem van. Tavaly könnyű volt, hamar megöltek, lement az első három jelenet és már más dolgom nem is volt, mint mozdulatlanul várni a végét. Hát ez nem lesz könnyű, gondoltam. A végén lesz még csak a hadd el hadd. Mikor őrjöngni kell a félpucér miniszter előtt térdelő féltékeny férjjel.. na ez az aki nem én vagyok. Egy órán keresztül folyton a színen, ki-be, annyira pontosan végszóra, hogy ne legyenek lyukak, tudjam a szöveget és azt még a megfelelő idegállapotot eljátszva is mondjam el? hahaha:)
Ahogy gondoltam, egyáltalán nem volt könnyű a feladat. Természetesen itt is a legelején már jönnöm kellett, véletlenül sem kicsit később. Persze én ezeket jobban élvezem, mint amennyire nem, még ha navalygásnak is hangzik:)
Jöttek a hetek próbáltunk próbáltunk, de csak nem akart belőlem előjönni semmi olyan, amit a rendező várt volna el tőlem. Totál távol állt az a fajta magatartás, amit el kellett volna játszanom. Jó hát én nem vagyok színész, szóval nem volt könnyű:) Egy idő után próbáltunk egy másfajta szemléletet belevinni az én figurámba. Nem mondom, hogy az könnyebben kivitelezhető volt. Sőt! Talán akkor már inkább akartam volna az előzőt. Lényeg a lényeg, hogy szerelmesnek kellett lennem a miniszterbe, vagy a rangjába, ha úgy tetszik. Na hát ez volt aztán a kihívás:) Főleg, hogy a miniszter ugye pasi.. Másrészt én mint vérbeli vendéglátós nehezen nyeltem be, hogy egy szálloda alkalmazottja tehet ilyeneket egy vendéggel, csak hogy egy példát említsek: míg a miniszter aláírja a számlát én végig a hátsóját csodáltam:) Ismétlem nem vagyok színész, biztos, hogy a “Nagyok” ezt simán odateszik, nekem nem ment. Aztán jött egy külön próba csak velem. Életemben így nem izgultam még. Amúgy sem vagyok az a szereplésre vágyó fajta, de itt csak velem foglalkoztak. Ketten. A pezsgő oldotta a feszültséget:) Alkoholos mámorban jobban játszom, csak úgy meg elfelejtem a szöveget. Módszer kilőve.
Két próbát is kihagytam egymás után, ami azért nem volt jellemző az első évadban. Azt nagyon élveztem, akartam csinálni. Itt már éreztem, hogy ha a Pozsonyba megyek koncertre majd Pestre színházba a próbáim helyett, akkor nagy gáz van. Mindig azt teszem, ami számomra a legfontosabb az adott pillanatban, sosem kötök kompromisszumot. Szóval világossá vált, hogy nem élvezem annyira, mint tavaly. Ez abból jött le leginkább, hogy a bemutató napján egy picit sem izgultam. Még a függöny legördülésénél sem. Persze volt némi adrenalinfröccs, de ez inkább annak tudható be, hogy tudtam mennyire nem akarom ezt a szerepet. Egyszerűen nem én voltam. Bezzeg a betörő bűntársaként jól éreztem magam! 🙂 Lezajlott a bemutató, hurrá hurrá. Tapsvihar:)) A darab végülis nagyon jó volt, szuper a csapat, szeretem őket. Jól sikerült minden. A barátaim szerint én is, de hát ja..) Túlságosan szeretnek:)
A próbák vége felé kiderült, mégegyszer elő kell adni. Valamiért úgy esett, hogy pont a Broadway felett az ég pécsi vendégelőadása aznapra esett. Hát én azt választottam. A rendezőm -akit akkor is imádok, ha nem hiszi- beugrott helyettem. Különben is egy előadásra szerződtem 😛 Szó nem volt turnéról!! :))) Harmadszor is elő kéne adni..Annyit tudtam mondani a felkérésre, hogy: hááát…
Ott akkor eldöntöttem, hogy ez kötelező jelleggel minden évben nekem nem fog menni. Nyáron vívódtam sokáig. Akartam is meg nem is. A jó részeit akartam a rosszakat nem:) hát én már csak ilyen vagyok. Ha valami nem esik jól, azt nem csinálom. Most úgy érzem inkább nem akarom, mint igen. Egy évet mindenképpen kihagyok a többi meg majd alakul. Bár már most biztos vagyok benne, hogy a jövő évi lesz az eddigi legjobb darab, csak azért mert nem leszek benne, és tuti bánni fogom, hogy nem játszottam. De mindegy már döntöttem. Az egészet a magam szórakoztatására csináltam elsősorban. Meg persze a komfortzónámból kiugrottam rendesen. De mivel ezt a lépést már megtettem tavaly, idén annyira nem volt izgalmas. Lehet, hogy ezért nem élveztem igazán. Már nem volt benne kihívás ebből a szempontból.
Mindennel együtt nem bántam meg, szerettem a színpadon, nem mondom, hogy nem leszek ott újra, de most egyenlőre újra csak nézőként élvezem az illatokat, zajokat és az egész légkörét ennek a csodának.
Mert ahogy kedvenc Bálintom is mondja: A színház templom.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: