Hazafelé másfél órám volt gondolkodni az idei első élményen, míg hazakormányoztuk a limót. 🙂 Ez volt az első alkalom, hogy már a kocsiban szerettem volna írni kifelé mindent magamból és már majdnem kezdtem sajnálni, hogy nincs egy nálam okosabb telefonom, amin ez kivitelezhető lenne:) de azért mégsem.
Jó szokásomhoz híven most sem mesélem el a privát részeket (pedig tök jó, hogy vannak privát részek) de azok csak a mieink:) Annyit azért mégis, hogy belépve Mariannt rögtön megláttuk, némi ruhatár és büfé után Liza oda is ment hozzá:) Imádom, ahogy a gyerek jön-megy a kedvencei között és azt is, hogy mennyire kedvesek vele.
Első sor természetesen. Azt tudtam, hogy jól fog jönni az előadás által közvetített energia. Úgy éreztem le vagyok merülve. Most már nem tudom, mert ha így lett volna, akkor elfért volna bennem minden, ami lejött a színpadról. Nem fért el. Az első dallamoknál rögtön kirázott a hideg, na nem azért mert fáztam, hanem mert egész egyszerűen Eszter leírhatatlanul zseniális. Nagyon szép gesztus volt az Ave Maria-t eljátszani Natalie Cole emlékére. Látszott, hogy Eszter iszonyatosan szomorú, szerintem belepakolta az összes fájdalmát, s a végén mikor felnézett…abban benne volt minden. Az volt az érzésem, hogy Natalie, ha nem is van jelen a színpadon, de figyeli fentről mi zajlik itt lent. Ilyet eddig csak kétszer tapasztaltam, az egyik Piaf darabon, a másik pedig fura, de a kamasz színjátszóknál mikor a Katyi után Tolnay Klári fiatalkori fotójával tisztelegtek a mű és a művésznő előtt. Ez volt a harmadik. Utána kellett egy átmenet mire a hangulat át tudott csapni ünneplésbe. A Hét bosziból indult ki, de messze meghaladja minőségben és kapható élményekben/érzésekben/érzetekben az egészet. Mondom ezt úgy, hogy abban pedig ABÁSTIJULI is énekel. Itt Mariann énekel. Úgy énekel, hogy a víz lever. Elfelejtettem tőle kérdezni a koncert előtt, hogy lesz-e Hallelujah. Persze ha ott áll előtted vki, akire gyerekkorod óta csodálattal nézel, akkor mit tudnál mondani? Én nem sokat, mert számomra még most is (egy csomó meg nem osztható privát élménnyel és beszélgetéssel a hátam mögött) hihetetlen, hogy VELEM beszélgetnek. Mindig elmondom neki, hogy azt a dalt ahogy előadja…nem tudom ő hányszor bírná elénekelni egymás után, én végtelenszer hallgatnám újra. Pont úgy, ahogy Eszter bizonyos dalait a fuvolára varázsolva. Liza kedvence is elhangzott nagy örömére, élvezi is nézni mivel fuvolázni akar, sőt meg is van sértődve, hogy furulyán még nem tudja ugyanazokat eljátszani. De Eszter olyan tempót diktál a hangszerének, hogy én kész vagyok akárhányszor hallom. Eszter nem indít kis energiával, rögtön berobban a színpadra. Az energiák nem kicsik. Ezután Mariann Hallelujah-zik egyet, akkora erővel énekel, hogy a terem szétesik, imádom. Ezt nem tudja senki. Az összes eddiginél jobban tetszett ma a dal, de még ma is azt éreztem, hogy még mindig van benne. Félre ne értsétek nem azt mondom, hogy az a valami hiányzott, épp ellenkezőleg, nem hiszem el, hogy ezt ilyen játszi könnyedséggel lehet elénekelni úgy, hogy a közönség-legalábbis aki spirituálisan kicsit fejlettebb-majd szét robban az energiabombától, amit el kéne tudnia magában raktározni 🙂 Ennek mindig átadom magam, becsukom a szemem és hagyom hogy vigyen a dal, de néha jó ránézni Mariannra mert imádom, ahogy átéli. Az Óz sosem volt kedvencem, de tőle még a szivárványos dal is kedves nekem.
Aztán ott a zenekar, a Class Jazz Band. Egytől egyig szuper zenészek. Mivel már többször láttuk Esztert és Mariannt koncerten, most volt időm és kedvem figyelni kicsit a srácokat. Mindenkiről bevillant egy kép, hogy milyen is lehet az életben. Majd ha elég bátor leszek rákérdezek így van-e. Cseke Gábor volt hozzám legközelebb, ami nem baj, mert én is mindiig zongorázni szerettem volna (meg gitározni,meg még ezt-azt). Még nem tettem le róla:) Mert hát Gábort nézve ez is egy baromi egyszerű valami, nem? 🙂 A többiek (Kaszás Péter, Hárs Viktor, Dajka Krisztián) is nagyon-nagyon jók. Liza kedvence Pusztai Csaba (ütőhangszerek). Miket el bírnak játszani…A Flamenco ismét nagyot szólt, csakúgy, mint a Földünk hangjain.
Meg kell említsek egy fiatal tehetséget is. Yesterday. Mariannal szokták duóban nyomni, most jött Claudia és azt kell mondjam tetszett a duójuk Eszterrel, aztán Mariann közbeszólt és trió lett belőlük 🙂 Jajj, de jó volt. Aztán miután azt mondtam magamban ügyes ez a kislány, énekelt spanyolul..huhh lehet, hogy csak 12 éves, (noha én nem értek spanyolul) abban is volt érzelem rendesen.
Az egésszel egyetlen egy baj volt. Még el sem kezdték már vége is volt. Jó, játszottak majdnem két órát, de annyira istenkirály koncert volt, hogy egy pillanatnak tűnt, simán hallgattam volna még pár órát. Gondolom ők ott fent azért jobban kimerültek, mint én:)
80éves dédi is jött velünk, ill. mi mentünk vele, mert ő ezt kérte ajándékba, hogy láthassa Esztert élőben. Nagyon tetszett neki, Mariann énekénél a könnye is kijött..de volt ő már velünk Pa-Dö-Dő koncerten is:)
Belőlem a végén Eszter felé csak annyi tudott elhangozni, hogy “annyirajóvolt” ez is inkább suttogva, mint rendesen, de a koncert kb mint egy multiple orgasm, közvetlen utána elég nehéz megszólalni.
Ismét csodával indítottunk. Az angyalok pedig köztünk járnak. Hol fuvolával, hol pedig kék hajjal… 🙂
Kommentek