Pápa csábítóan közel volt ahhoz, hogy kihagyjuk a lehetőséget. Főleg úgy, hogy a CsodaNő állt színpadon:) Csak a Band-del jött, kicsit féltem magamtól, hogy Mariann és a Hallelujah nélkül mi lesz velem, (itt halkan megjegyzem, a gyerekem nem kicsit gonosz,:) mert közölte, hogy végre nem lesz, amit én szeretek:)) de minden nagyon szuper volt, nagyon jó volt úgy hallani a fuvolát, hogy nem énekel rá senki. Teljesen elvarázsolt így is. Liza fújta a levegőt, mintha ő is játszana, furulyán is úgy gyakorol, hogy oldalra tartja. Minden kedvencénél ujjongott, hogy ezt is ismeri, meg azt is. Biztos sok 7 éves van így ezzel 🙂 A ráadás dal az én személyes kedvencem, amit képes Eszter művelni azt tuti, hogy már nem evilági. Olyan tempót ember nem képes játszani, és most különösen jó volt, mert úgy éreztem a szokásosnál is lassabban kezdte, a végére pedig úgy begyorsult, hogy én teljesen el voltam hűlve. Az egyetlen bajom az volt, hogy nem lehet mozogni, végigülni egy ilyen koncertet nekem áááááááá, én teljesen át tudom adni magam a zenének ilyenkor, persze én szoktam mozogni, nem igazán érdekel ki mit gondol, de ezt még egy jazzklubban is el tudom képzelni táncparkettel. Simán. Elég sűrű hetem volt ismét, egy nagy adag feszültséggel, borzasztóan jó volt kiadni magamból. Elszállt minden nyűgöm. Eszter gyógyít a puszta megjelenésével, a zenével, a fuvolával, a művészetével, a bandájával. Egész egyszerűen simogatja a lelkemet, ha nézhetem és hallgathatom.
Szeretem megfigyelni az embereket, főleg ismeretlen terepen. Egy csapat nyugdíjast sodort mellénk a véletlen. Érdekes úgy hallgatni mások véleményét az adott előadóról, hogy neked személyes kapcsolatod van vele, és nem egy szimpla néző vagy. Az örömöm azonban nem tartott sokáig, mert dédi nem bírta ki és eldicsekedett vele, hogy Liza és Eszter tanítvány és mester:) Persze ennél sokkal több, de dédinek elég volt ennyi. Így azonban rögtön abbamaradt a véleménykifejtés, amit sajnáltam. A “színésznő”, ahogy sokan hívták míg a kezdésre vártunk. Hát jó:)
Ez a “színésznő” a legnagyobb mágus, akit van szerencsém ismerni! A zene mágusa. Művész a szó legnemesebb értelmében. Imádom! És nagyon hálás vagyok a sorsnak, -na és persze egy kiemelkedően fontos másik személynek-, hogy megismerhettük. Vagy merjem azt mondani, hogy barátok lettünk? Tudjátok mit? Merem!
Ennek a koncertnek a végén is egy dologra tudtam gondolni: JÁTSSZ MÉÉÉÉG!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: