Vasárnap délután… Az első érzés, hogy sokkal jobban szeretek este színházba menni. Főleg mert délután 3kor nem tudok pezsgőt inni:) Persze ez azért volt, hogy Liza ne legyen fáradt, ha másnap iskola..nem jött össze. Beteg lett és a doki ágyba parancsolta még a hétvégére. Nem örült, hogy mi eljöttünk, sőt két napja zokog, de egy héten belül két jegyet nem adathatok el, az úgy nem működik. Na és ebben nem BeZo játszik, szóval érdemes volt látni.
Egészen máig meg voltam győződve róla, hogy ez volt Keszthelyen, ma nem tudom..Nem rémlik, de ott annyi Shakespeare darabot láttunk, hogy nem lepődnék meg ha mégis lett volna.
A díszlet nagyon tetszett, rengeteg növény van a színpadon. A jelmezek is szépek. Nagyon-nagyon régen láttunk ilyen sokszereplős darabot, a régi nyelvezetről nem is beszélve. Már elszoktunk tőle, fura is volt, hirtelen nem tudtam hova tenni. Vagy nagy drámákat vagy kacagtató vígjátékokat néztünk mostanában, ez valahogy nem illett bele az eddigiekbe, de pont ezért volt jó. Nagyon jól esett kikapcsolni. Illetve jól esett volna, de sajna végig azon agyaltam, hogy ezen vagy azon a jeleneten Liza mennyit nevetett volna. Hát ez már csak ilyen. Mégegyszer biztos megnézem egyrészt mert Lizának megígértem, hogy pótoljuk, másrészt hogy én is élvezhessem felhőtlenül.
Természetesen ezt is Éva miatt néztük meg és természetesen ma is Ő volt a legjobb a nőcik közül. Mondom ezt totál elfogulatlanul 😛 Borbás Gabi jelmeze zseniális, Tónié nem kevésbé:) Magyar Attilát hosszú idő után jó volt újra látni. A két nagy nevettető pasi egymás mellett..hát volt olyan jó, mint egy Latabár-Kabos:) Mészáros András ismét nagyon tetszett..Lehet, hogy csak a Megbukunk szerepe nem tetszik nem is ő maga, mert mindig újra és újra felülmúlja önmagát. Vári-Kovács Péter ismét jó volt gonosz szerepben, bár még mindig Akusztikusz Úrként a kedvencem:) Bálint nevét szerintem érdemes megjegyezni, mindenben láttam, amit itt játszik, szerintem nagyon jó. Szabó Éva a hangja miatt nagy kedvenc, hogy csak az Apácashow-t említsem. A “Cucc”-ahogy Liza hívja számomra továbbra sem adott semmit, de ez nem Kati hibája, egész egyszerűen nem működik az energia köztünk. Ez ugyanúgy igaz Liára is, aki egész egyszerűen zseniális, nagyon nagyon jó színésznőnek tartom, sírva röhögök mindenen, amit csinál, sőt nagyon is szeretem nézni, de nem tudnék rajongni érte. Persze kell ilyen is. Nem lehet mindenki ABOTOS Éva:) Nagyon jó párost alkotott Lia Schmied Zolival. Továbbra is úgy gondolom, hogy Zoli a Jolly Joker. Vele nem lehet mellé nyúlni, bármit játszik abban fantasztikus. Igaz elképzelni nem tudom hogyan tud ennyi féle szerepet a fejében tartani és hiba nélkül végigcsinálni az estéket. Emellett van egyfajta sármos pasi kisugárzása. Bár tőlem lehet, hogy ez furán hangzik, de mégis. Jól játszották az utálom majd megszeretem játékot. Hozzáteszem, az első mondatok után lehetett tudni mi lesz a vége. Azt még mindig nagyon sajnálom, hogy azon pont nem voltam, amin Lia abbahagyta az előadást egy telefoncsörgés miatt.. Többek között ezért is szeretjük nagyon:) Papp Jani meg Papp Jani, még mindig.
Összességében szuper volt, de Liza nagyon hiányzott mellőlem. A barátaim szuperek, végig bíztattak, hogy nem gáz, hogy otthon hagyom a gyereket, de azért nem egy felemelő érzés. Főleg úgy, hogy meglepően sok gyerek volt és végre mikor ismét nem lettünk volna ufo-k pont nincs ott a 7éves.. Lehet, hogy az évadban már nem fér bele, de a következőben biztos, hogy duplázzuk.
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs a legjobb: két nap múlva ABOTOS az Orfeumban!! 🙂 na meg MI is 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: