Deszkák

Portugál 200.

Belevágtunk a nyárba. Az első szabadtéri előadásunk. Verőfényes napsütés helyett szakadó eső. Legalábbis félidőig. És az érzés amikor egymás ernyőiről az eső csak patakokban bír az ember nyakába zúdulni, na az megfizethetetlen. Főleg egy olyan darabnál, amire úgy mentünk ki, hogy na jó lássuk miért van oda ennyire Győr. Aztán megkegyelmeztek az égiek és csak szimplán hideg volt. Fél 9 kor kezdődött és valamikor két órával később ért véget, szünet nélkül, ami nagyon nem volt baj. 

Komoly elvárásokkal mentem, de legalábbis szerettem volna magamat meggyőzni, hogy Győrben igenis tudnak jót csinálni. Forgács Péter kijött az elején és kérdezte, hogy lejátszák-e az idő ellenére. Természetesen a közönség nagyon akarta látni. Forgács Péter tök jó hangulatot csinált az elején, komolyan felkeltette az érdeklődésemet. Még a kulisszák mögötti rítus táncot (amit eddig a stáb mind a 199x eltáncolt előadás előtt) is kamera vette, hogy mi kint láthassuk. Gondoltam ez a darab tud valamit, ha erre sosincs jegy, és mindenki erről beszél, 9 éve megy, és még semmi nem ért meg Győrben 200 előadást. 

Aztán újra rá kellett jönnöm, hogy biztosan velem van a baj, mert már 10 perc után komoly kétségeim voltak afelől, hogy maradok-e a végéig. Semmi nem történt, mégcsak vicces sem volt az elején semmi. A történet is kezdett fura semmitmondó alakot ölteni. Egy kocsmában vagyunk, tipikus magyar falu kocsmája (sajnos), ahol semmi nem történik, a mag minden nap fogysztja a magáét a paptól kezdve a lecsúszott rendőrig. A kocsmatulaj lánya is ott éli mindennapjait, undorító férfiak kéjelgésének kitéve..Nem tudom, a feeling engem inkább zavart. Aztán megjelenik az idegen, akibe természetesen a lány beleszeret- vagy olyasmi – később kiderül, hogy a pasi nős, asszony otthon hagyva, mert egyedül akar lenni, a csaj csalódik, de aztán persze később baromira nem zavarja a szitu. Megjelenik a féltékeny, de gazdag asszony, kiveri a balhét, majd hazamegy. A végén a papa próbálja gyorsan a lányát rátukmálni az idegenre, mert hát mégiscsak már 25 éves, ideje lenne férjhez menni. A pasi természetesen nem akar a lánytól semmit indul tovább. A lány megharagszik apucira, amiért elüldözte a férfit. Még gyilkolászunk is benne egy jót, a rendőrt lecsukják, és mindenki marad ott ahol volt, az eddigi sivár kis életében, kicsit jobban felforgatva mint volt. És a lényeg: mindenki iszik tovább.. Már írtam, hogy nem zavar a káromkodás, de ebben semmi más nem volt csak a b.meg és a k.va anyád.. Enélkül nem lehet eladni egy darabot? Ezért nézik ennyien? Komoly kétségeim vannak Győr érzelmi intelligenciájával kapcsolatban, persze lehet, hogy én vagyok UFO. Koppány Zoli jutott eszembe, vele beszélgettem és mondta, hogy itt is ment a Függöny fel! Ugyanaz hátulról címmel, itt az csúnya bukás volt. Ez számomra döbbenet. Akárki játszaná, az annyira ki van találva, olyan jól van megírva, hogy elképzelni sem tudom, hogy Győr ezt hogy nem tudta befogadni. Bezzeg a kocsmázás meg a letargia az megy. Na én ezért járok Pestre. Pedig annyira akartam jót írni, mikor Péter az elején a színpadon állt és látszott rajta, hogy ő mennyire szereti ezt a darabot, komolyan örültem, hogy na végre valami és a francba hogy én ezt eddig kihagytam. Pedig ha fizettem volna a jegyért, még úgy is lehet hogy elhagyom a színházat a felénél. Pedig ilyet még sosem tettem. De nekem ez annyira túl volt a tűréshatáromon.. Meg még ha jó lett volna a darab. Nem mondom voltak jó pillanatok benne. Szina Kinga volt a legjobb. Zseniálisan hozta a részeges feleség figuráját. Ami gáz, hogy a f.szomat szót kiabálta mindig.. enélkül miért nem lehet ugyanolyan vicces maga a karaket?? Ungvári Isván is jó, Rodrigo a hangja miatt ismerős volt, Török András totál Papp Janó feeling, Agócs Judit is jó volt a férjét kereső feleség szerepében. Pasik közül Posonyi Takács László a kedvencem, már az Illatszertárban is imádtam. Az az egy, ami jobb volt Győrben, mint Keszthelyen. 

A kedvenc pillanatom is Forgács Péteré. Mikor hangosan üvölti Ungvári, hogy minden pap buzi, Péter kijött a sátorból és imára kulcsolt kézzel meghajolt a Bencés templom előtt. 🙂 Ez vitt mindent.

Számomra óriási csalódás volt a darab. Tudom, hogy nem ezt kell meglátni benne, de a mély mondanivalót számomra totál elnyomta a káromkodás és a piálás. Szomorú, hogy ez az a darab, amit ennyiszer akar a közönség. Péternek viszont gratula a rendezéshez. Az jól el volt találva. Legalább valami. Vagy, ami szintén lehet ok, túlságosan a Centrálos élményekhez ragaszkodom. Ott mindig többet kapok, mint amit várok, vagy amennyire épp szükségem van. Mindig felülmúlják önmagukat. Ott azt kapom, amit kérek. SZARDÍNIÁT A BABGULYÁS HELYET…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!