Bár még csak pár hét telt el a nyárból, kétségtelen, hogy Liza legnagyobb élménye az elmúlt hét. Színjátszó tábor, csak most nem a szokásos. Tavaly óta ez volt a vágya, hogy Kriszta Köszi táborába mehessen Budára, de akkor későn kapcsoltunk. Szerencsére idén időben lecsaptunk a lehetőségre. Azt tudom csak mondani, hogy ennyit a gyerek még nem mesélt semelyik élményéről sem. A szitu nem a legpihentetőbb, mert Győrből azért 7-kor el kell indulni, hogy 9-re felérjünk, de hazafelé, mikor már azt hittem hogy a 8 óra intenzív játék és szórakozás, medencézés után kifáradt kicsit..na persze..kicsit sem. Tatabányáig mesélt. Magától. Direkt nem kérdezgettem egyik nap sem. Mondta, mondta és mondta.. én meg élvezettel hallgattam.
Hétfőn még kicsiti izgult, látszott rajta, hogy azért mégiscsak közel 20 idegen gyerek között van és nem ismer senkit, de ez neki nem igazán szokott gondot jelenteni. Délután ez be is bizonyosodott:) Tök jól érezte magát. Én sokkal jobban izgultam, de elfoglaltam magam, a héten a hátamra vettem BP-et kicsi más nézőpontból. Mindenképp látni akartam a Picasso kiállítást, így az első út a Várba vezetett. Nagyon megérte, a pasi valami hihetetlen zseniális látásmóddal rendelkezett, nála jobb példa nincs arra, hogy a zseni és a hülye között egy hajszál van. Szerintem ő ezen a hajszálon létezett. Hihetetlen erő van néhány képében. Vettem is egy kirakó és memória játékot a végén. Mert hát a meglepi azért jó a nap végén:) Kicsit visszamentünk az erdőbe is, ahol az előző pénteken néztük a Brian életét. Kedden shoppingolás volt a progi, nekik a Mezítlábas park, reggel még csak integetés az újdonsült barátnőknek, délután már ölelés, és szerdától mindig.. nekem szerdán állatkert. Bár az egész hétre rányomta a bélyegét Bud Spencer halála, én kedden olvastam délelőtt, azóta folyamatosan sírhatnékom van, akármikor feldob a net egy újabb cikket. Nem tudom miért, sosem voltam rajongója, de nagyon szerettem a filmjeit, sokat kívülről tudok, és számomra a gyerekkorom halt meg Vele együtt. CSüt pihentem-mégiscsak szabin lennék, vagy mi- és az amúgy is az egész héten várt ottalvós nap volt. Liza ezt várta a legjobban. Én rettegtem, hogy hogy veszi az akadályt, de simán.. Egész este vártam, hogy majd hív, végülis nem látott reggel 7 óta, aztán még reggel is vártam…és egyszer csak fél 11-kor bejelentkezett. Persze a világ legtermészetesebb dolga volt számára, hogy nem hív, mert hát ő tök jól van, pizza, moziest, popcorn és egy rakás gyerek együtt.. kell ennél jobb?? Bandázás, sokáig fennmaradás, korán kelés:)) és indul a bemutató napja.
Csodás gyerekek voltak együtt a héten. Lehet, hogy túlságosan Pest mániám van-bár nem hiszem, hogy hosszú távon tudnék ott élni, ez a héten csak megerősítést nyert- de valahogy a pesti gyerekek mások. Lehet, hogy a nagyváros teszi, vagy egész egyszerűen Kriszta vonzza a szuperebbnél szuperebb embereket maga köré, de ennyi kedves és közvetlen embert egy helyen ritkán látni. Tök jó egy ilyen tapasztalat olyannak, mint én, aki meglehetősen antiszociális:))) Annyira aranyosak voltak a jelenetek, amiket a gyerekek találtak ki zenére, a mesék is, meg ahogy izgultak még az is. Szeretem a “mi” itteni csapatunkat is, de jó volt egy teljesen más szemléletet, egy más módszert megtapasztalni, Lizának mindenképpen hasznára vált. Új gyerekek, új élmények, új hatások. Látni azt a boldogságot, ami a gyereken volt egész héten, hogy ott lehet, ahol csak néhány kivételes kisgyerek..minden fáradtságot és áldozatot megért. És az a kijelentés, hogy ő legszívesebben az egész nyarát ott töltené, azt hiszem mindent elmond.
Nagyon várta, nagyon jól érezte magát, nagyon megérte!
Hirtelen gyorsan nagyon sokat kaptam én is Krisztától és Tónitól. Bár Tónival számomra még mindig nem egyszerű beszélgetni, mert hát ő ATÓNI, Krisztával sokkal könnyebb, őt magánemberként ismertem meg elsősorban. Tőlük azt hiszem csak tanulni lehet. Persze aki 17 éve Bástin nevelkedik és csak két éve kap másmilyen élményt is, (KÖSZI ÉVA!) annak minden ilyen élmény egy hihetetlen csoda.
Legszívesebben ideírnám, hogy a szüleim mit gondolnak erről az egészről, de nem teszem. A lényeg, hogy mi úgy éljük az életünket, ahogy mi szeretjük, és ahogy mi jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez az egy számít, és az, hogy ha a gyereknek álmai, céljai vannak, nem próbáljuk meg elnyomni..mert az tudjuk hova vezet. Én egy ideje nem nyomom el magamban, hogy imádom a színházat, a színészeket, (na nem mindet) és ezt az egészet. És még gyorsan mielőtt (vagy miután, mert már ezen is túl vagyok) valaki meg lenne győződve róla, nem az én titkos gyerekkori vágyam színésszé lenni.. Játszottam két darabban, leírtam a tapasztalataimat. Nyugodt szívvel kijelentem nem az én utam, legalább is nem úgy. És mivel ennyire szeretem/szeretjük a színházat, szeretünk a színészekkel együtt lenni, és tök jó, hogy nem csak egy rajongó vagyok, hanem sokkal inkább már valaki, akit ismernek. Tök jó nekem, a kedvenceim tudják, hogy létezem!! Kell ennél nagyobb öröm?? Végül is Mulder ügynök pociját is sikerült megsimiznem:))) Nincs lehetetlen!
A táborra visszatérve, Liza és az újdonsült barátok már lezsírozták, hogy jövőre ugyanígy ugyanitt. Nincs több kérdésem. Csak nagy-nagy köszönet és hála NEKTEK KRISZTA ÉS TÓNI!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: