Deszkák

még az új évad előtt…

Összegezném az elmúlt évadot, illetve a nyarat. Részletezni nem fogom, azokat már korábban megtettem. Volt pár esemény, amit nem írtam meg, nem azért mert nem voltak jók, inkább azért mert unalmas lett volna ismételni. Gondolok itt Eszter szülinapi koncertjére Füreden, szuper szabadtéri koncert volt, de ezt nem lehet a végtelenségig ismételni:) Vagy mégis? Aztán egy igazán különleges élményem is volt, Eszterrel mentem Fertődre. Szuper nap volt, de a végén a vihar miatt lefújták a koncertet, így itt meg maximum a beállásról lehetett volna élménybeszámolni, ami hozzá teszem nagyon nagy élmény volt, de másoknak lehet, hogy nem annyira.. Ami szuper volt, hogy Győrbe jött a Neoton koncertezni. Egyszer már volt egy kb.40 ezres koncertjük egy nyár nyitó vagy záró, nem tudom, de ott iszonyú messze álltunk nem láttunk semmit. Ez most Adyváros tópart, a dombon álltunk, mehettünk volna közel is, de így pont jó volt, mindent láttunk amit akartunk ülve is, állva is. Rengeteg ember, baromi jó hangulat és kitűnő időzítés abból a szempontból, hogy aznap pont olyan napom volt, amikor igazán jól esett kiüvölteni mindent magamból. Élmény volt látni, hogy 10-13 éves gyerekek kívülről fújják a slágereiket, mert hogy ez zene kérem szépen. Sosem voltam rajongó, nem is hiszem, hogy leszek, de ez még az az igazi hamisítatlanul jó életérzést bírja előhozni az emberekből függetlenül nemtől kortól. 

Az idei év kicsit kevésbé volt élménydús, mint a tavalyi. Eddig az vitt mindent, a ’14-’15-ös évad volt eddig a csúcs. Idén nem mentünk “Poszt-olni”, és úgy tűnik “Vidor-ogni” sem fogunk. Ezek óriási élmények voltak, átszelni az országot keresztbe-hosszába csak azért, hogy a Botost lássuk! Na és akkor arról ne is beszéljünk, hogy Éva eljött a Centrálból. Tudom, hogy ő jól van, de én nem!!! 🙂 Ezután már semmi nem lesz ugyanolyan… Pont olyan érzésem van, mint mikor Básti még a Nemzetiben volt. Miért nem olyan szerepeket játszik, amilyeneket kellene, hogy játszon?? Miért nem épít rá az Igazgató Úr? Számomra hihetetlen, hogy Tamás hogyan tudott ekkora hibát elkövetni, elengedte A SZÍNÉSZNŐT. Azt a színésznőt, aki minden közönségdíjat megkapott, aki úgy játszik, ahogy még a Básti sem és úgy énekel, ahogy még a Básti sem… Pedig aztán a Básti is tudja ám mindegyiket. Ami jó volt, hogy végre Bástit is láttuk abban a szerepben, amire szerintem egész eddigi pályája során készült. Vagy amifelé tartott. Na ez volt végre az, amiben nem a hangosan sipárgó hisztis feleséget játsza, hanem végre drámázik, de azt rendesen. Ez majd még vár egy duplázásra a szülinapom körül:)) Mert az mindig Bástié:)) Básti mindig Básti lesz, a szívem csücske, ő is tudja! Miatta van ez az egész. Ha nincs a 2000. év és Keszthely…

Rengeteg csodás darabot láttam idén is, na jó, idén talán több megbukunkot kaptam, mint amire vágytam volna, de a jövő évad az újdonságoké. Rengeteg tervem van, tavaly kimaradt pár, azokat most pótolom. Most mehetek máshova is, mert hogy Éva nem sokat játszik itt. Persze még kell Függöny fel!, meg Sok hűhó, na meg Piaf is, de a Játékszín több szempontból is érdekes. A hűtlenség ára mindenképp vár rám. Még nem adtam fel, hogy Végh Pétert megnézem a Mekk Elekben. Horgas Ádám Hamletjét is szeretném látni. Rögtön viszont október elején indítunk a My fair lady-vel a Centrálban. Nem volt könnyű jegyet vadászni, de megvannak, szóval megyünk! A Madáchban is lennének terveim, de rosszul vagyok attól, hogy fél évre előre eladnak mindent..ki tud ennyire előre tervezni.. azért ez mégis “csak” egy színház… Amit nagyon sajnálok, hogy a Partitúra bemutatóra nem értem oda, de talán játszák még Óbudán valamikor. Tavaly úgy rémlik volt ismételve a tábor után is. 

Apropó tábor, azért élmények idén is voltak, hisz megismertük Szalay Krisztát, Liza táborozott is náluk, jártunk a kőfejtőben színházban, Éva Anyád kínját sem lehet kihagyni a listából, ami egy igen szuper este volt az Orfeumban, a sors elintézte, hogy BeZo-t nem kellett látnom, valahogy túléltem:) 

Vegyes érzelmekkel zárok, de totál nyitottan és teli izgatottsággal várom az új évadot. Remélem hasonlóan jó lesz mint a csúcs évünk:))

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!