Hosszú hosszú hosszú és még annál is hosszabb hetek teltek el az utolsó színházlátogatásom óta. Számos oka van. Igazából csak kettő, de ez most lényegtelen. Ha már évindító, akkor nem árt, ha az a valaki, aki játszik a szívemnek nagyon kedves:) Sőt, tudjátok ABÁSTI a csücske, Ő meg az összes többi! Szóval Ő nem lehet más, csak ABOTOS! Ő a csúcs. Igen, még mindig. Egyszer jó lenne az hallani, hogy : And the Oscar goes to…
Imádom a kis színpadokat. Benne lehet létezni a színészek aurájában. Na mert hogy akármennyire nem akarok tolakodni, pont úgy jött ki a lépés, hogy bár fogalmam sem volt, hol van a Bethlen Téri Színházban a majd bemegyünk rajta folyosó, mégis sikerült úgy lecsüccsennünk kv-zni, hogy aztán pont nekünk kellett először belépni:) Így ugye prognosztizálható, hogy az első sorba “kellett” ülnünk. Nem bántam meg most sem. Kint figyelmeztettek mindenkit a telópihire, de én gondoltam, majd lesz idő bent, hát persze a darab már él bent, igyekeznem kellett nem feltűnőnek lenni. Na itt szokott bukni a dolog 🙂
A darab egy Boszniából Hollandiába menekült házaspár (és rokonaik) életét/hányattatásait mutatja be az unokaöccsük leveleit olvasva. Érdekes téma ez pont most. Megijedtem a legelején, mikor elhangzik valami olyasmi, hogy a menekülteket senki nem szereti, féltem el fogunk menni politikába, de szerencsére erről szó sem volt. Annál inkább a közönyről, ami manapság sem kis probléma. Szándékosan nem fogom leírni a véleményemet egyébként, mert véletlenül sem szeretnék politizálni. Ami viszont nagyon jó volt, még egy ilyen komolyabb darabban is, hogy az elejétől a végéig magával vitt a történet. Sokszor arra eszméltem, hogy “visszajöttem”, mert addig ott éltem Boszniában, megéltem a függetlenség felett érzett örömöt, aztán ahogy ez elromlik, meneteltem én is lassan az aknák felé, menekültem. Mikor visszajöttem meg azt éreztem, hogy a teremben síri csend, vágni lehetett a levegőt. Félelmetes élmény.
Borzasztó jó összhang van Éva és Jászberényi Gábor között. Ő is újdonság számomra, de nem volt rossz, sőt. És ez nálam pasiban, ráadásul elsőre nagyon jó:) Nem beszélve a hangjáról. Végra újra egy jó, mély, érces férfihang. Jóóó tudom, hangmániás vagyok. Külön-külön is jók voltak, de együtt voltak igazán szuperek. Vibrál a levegő köztük, ha boldogok azért, ha sírnak azért, és amikor újra találkoznak.. mozdulatlan fejjel a szemem ide-oda egyikről a másikra járt, nem tudtam eldönteni melyiküket nézzem.
Nagyon találó a minimál díszlet. A eper/sültkrumpli? evést imádtam, annyira cukik. Gábor nagyon jól játszotta az összes hangulatot, rendesen megijedtem mikor felrúgta a kukát. Indulatokban nincs hiány. Éva remekül drámázik, de mikor a történetben éppen nem a feleség, na akkor úgy igazán betalált. Gonoszként nagyon édes. Imádnám, ha engem így vallatnának:)
De viccet félretéve, a darabot végignézve és megismerve egy konkrét személyes történetet, kicsit szerintem mindenki másképp látja egyrészt a menekült kérdést, másrészt a saját hozzáállását megerősíti avagy megingatja, és nem utolsó sorban a saját életét is, mert én például, hogy menjünk kicsit személyesbe, pár hete nagyon ostoba emberi játszmákban vettem részt, és két napja mondtam azt, hogy elég. Elnézve a darabot, egy napot sem szabadott volna erre pazarolni. Jó döntés volt kijönni a helyzetből. Mert az élet bármikor hozhat olyat, hogy nem lesz idő felesleges dolgokkal foglalkozni. Lehet, hogy szimplán csak menekülni kell…
Ha másért nem, 45 perc után a hidegből… 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: