Van az a nap, amikor minden összejön. Akár negatív, akár pozitív irányban. Nekünk megvolt mindkettő 12 óra leforgása alatt. Egyikünk sem gondolta, hogy ma Pesten kötünk ki, de aminek meg kell történni..Történetesen tegnap spontán leugrottunk Füredre korizni, mert a Balaton ennyire befagyva nem gyakran van és amúgy is nagyon hangulatos és gyönyörű. Ennek a jól bevált spontaneitásnak a jegyében, valami fura sugallat folytán meglestem a Függöny jegyeket este. Na jó, nem teljesen spontán, Liza egész hétvégén fejtegette mennyire hiányzik neki a színház és persze Éva. Nem is én lennék, ha nem pont másnapra 7.sor egymás mellett 4 jegy üres, a többi nap egy-egy kósza jegy a nagyonhátulból. Pénz nincs a kártyán. Ismerőst nem kérek meg, mert már unalomig vásároltak nekem jegyeket. Gondoltam ok, ha mennünk kell meglesz az még reggel is. Közben hír: szmogriadó.. Összeomlás. Gondoltam ennyi, még jó, hogy nem szóltam a kölyöknek. Forgalmi a kocsiban a hidegben, esélytelen volt, hogy rávegyem magam és megnézzem. Majd reggel. Reggel jó hír 06, tehát mehetek. Munkába beér, jegyre ránéz, megvoltak. Illetékest beküldtem a bankba 9-re. Ekkor még semmi gond nem lett volna, ha 9re ment volna. 10-re ment, jegy nincs.. egy sem. Újabb összeomlás. 2perc. Aztán rájöttem, hogy sosem hittem a NEM szóban, így telefon, jegyes néni, ééés jegy megvan! Mert van az úgy, hogy úgy kell lennie! És ennek ma biztos, hogy így kellett lennie:) Több okból is.
Nem utolsó sorban a kiírt (és ettől függetlenül is bevállalt) BeZo helyett Bálint játszott. Most úgy éreztem megvan egészen neki a szerep, már nem beugrás hanem a sajátja. De lehetséges, hogy a múltkori borzalmas BeZo szereplés után bárki játsza tetszett volna. Bálintot nagyon szeretem, de nekem ez Jani szerepe marad. Felteszem már nem látom benne, akkor is. Kétségtelen, hogy a Broadway után ez a kedvenc vígjátékom. Ez is kb. 7.-8. megtekintésnél tart, de megunhatatlan. Ennyi megnézés után vicces mikor feltűnik egy-egy baki a bakiban. Aki először látta biztos, hogy nem tűnt fel neki, de ezért is jó ennyiszer megnézni vmit. Feltűnnek az apró változások. Nekem ma nagyon tetszettek, pedig a Gyásznap miatt sokan megviseltek, máshol járnak. Én is meg lehetek szólva, amiért pont ma mentem mulatni, de én is végigzokogtam a híradásokat ismeretlenül is, szörnyű és borzalmas. Talán pont emiatt is jó volt ma menni. Ha a múlt heti darab kikapcsolta az agyam, akkor ez totál más dimenziókba vitt. Nem úgy, mint az, de nagyon jól szórakoztunk a 8 évessel.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: