EGy ideje villog a kurzor, de még nem írtam egy sort sem. Nehéz elkezdeni. Nem tudom mit gondolok. Ilyen ritkán van. Fura élmény volt a mai. Abszurd dráma. Ahogy írtam Ádám rendezéséről a múltkor, valahogy félek a pici színpadoktól, jobban hozzá vagyok szokva a klasszikus színházhoz. Aztán vagy ad valami váratlant a pici, vagy nem. Ma ez a wow érzés nem talált meg. A színészek egytől egyig zseniálisan hozzák a rájuk osztott karaktert, viszont a darab, mint olyan nekem nem igazán a világom. Lehet, hogy azzal van a baj, hogy itt nem szeretek színházazni. Vagy azzal, hogy nem verekedtem át magam a tömegen az ingyen pezsiért. Viszont Pestre sem mentem volna el ezért. Így végülis jó, hogy lejött Győrbe, de nem érzem azt, hogy kevesebb lennék, ha nem látom. Az biztos, hogy nagyon különbözik a véleményünk a jó darabokról Oszival:) Kár, hogy nem olyan darabokat hoz, amiért élnék-halnék, és amilyenekért jóval több fiatal is rajongna. Egy Horgas Ádám-Hamlet igazán felrázná a győri közönséget.
Szóval a sztori. Bemásolom a Szkéné oldaláról, így mindenkinek egyszerűbb. Mert számomra se eleje, se vége, mire eljutunk a történetben valahova már szünet, utána újra felvenni a ritmust, ki, mi, hol, miért…
Aston, a kisember megtestesítője (Scherer Péter) békésen ücsörög rozoga vaságya szélén, szerel, szöszmötöl, túlél és tehetetlenül őrzi az idő múlását. Bátyja felújításra és eladásra szánt házában berendezett szobájában nagy terveket sző: az ablak előtt ácsorogva minden nap elképzeli, ahogy majd elkészül a tető kátrányozásával, és a hátsó kertben felépít egy kis sufnit. A sufnihoz gyűjtögetett, guberált deszkák ellepik a szobát, sok más, használhatatlan, de Aston számára létfontosságú, és kerek világot alkotó poros kacattal együtt, mint a gázrezsón strázsáló Buddha szobra, egy használhatatlan síléc, a szakadt pokrócok, vagy épp egy ócska fűnyíró. Ebbe a sajátos miliőbe fogadja be a gyerekkori elektrosokk óta terhelt, de a naivitásig jólelkű Aston a hajléktalan Davies-t (Mucsi Zoltán). A szorult helyzetében kiszolgáltatott, szánalmas, de végtelenül lusta, és elkeseredettségében pofátlanná váló Davies nem csak jó szót, lakrészt ággyal, némi teára való aprót, szakadt szandálja helyett pedig használt, de valódi bőrcipőt kap Astontól, hanem egy gáláns ajánlatot is: szegődjön gondnoknak a házba. Az állásajánlat komoly bonyodalmakat okoz. Ráadásul a labilis idegzetű tulajdonos báty, Mick (Katona László) is megérkezik. Az emberi jellemek és viszonyrendszerek kusza lehetetlenségeit, feloldhatatlan konfliktusait, a függőségeket, alá-fölé rendeltségeket bemutató abszurd közegben a látszólagos történések ellenére minden marad olyan, amilyen volt. Se új tető, se sufni, se gondnok. Csak az esik rendületlenül, a plafonra eszkábált vödörbe pedig csöpög be az esővíz. Kopog kíméletlenül.
Amiért mégis érdemes megnézni, az a három pasi. Kezdem a kedvencemmel Katona Laci. Első pillanatban feltűnik, majd jó ideig sehol. Remekül alakítja a kissé labilis, néhol agresszív, vagy épp rámenős báty szerepét. Imádom, ahogy beszél. A lakberendezős részt ahogy elmondta ismét elcsodálkoztam, hogy képes ezt így megjegyezni és úgy elmondani, hogy nem azt érzem, hogy egy betanult szöveget mond. Scherer Péter (az öcsi) egy diliházba zárt figurát alakít, szolid kisemberré szedálták, aki mindenkire gyermeki jósággal tekint. Kezeivel végig a nadrágjába kapaszkodik, amivel az őrületbe kergeti a kettejük életébe becsöppenő Mucsi Zolit. Hát ha valaki viszi a hátán ezt a darabot, és ki kéne emelni egyet a háromból, akkor az Ő. De igazából a hármuk összjátéka az, ami ezt a darabot a nem bántam meg, hogy láttam kategóriába emeli.
Félelmetesen jól játszák el az egymás mellett elbeszélést, kimondott és ki nem mondott szavak, elhallgatások pont jókor, egymás szavába vágások, egymásra egyáltalán nem figyelés. A testvérek egymás iránti szeretete, amit igazán egyikük sem tud vagy mer kimondani, az a darab végére mégiscsak megmutatkozik, mert Mucsi Zoli hiába akar megfelelni nekik, a végén rájön, hogy egyiküknek sem tud igazán, de ez igaz fordítva is. A testvéreknek marad a lakás, neki pedig a csavargó semmittevő életmód.
Az abszurd humor számtalan vicces pillanatot eredményezett. A három pasi játéka, és nem kevés improvizálása remek szórakozást biztosítottak. Azt hiszem a szirénázó mentőt az úton, vagy egy néző tüsszentését pont jókor kaptuk, mert remek riposztokat dobáltak egymásnak ezekre a színészek, mi meg elvesztünk a zsenialitásukban, még ez is olyan könnyedén megy nekik, úgy veszik fel a fonalat egymástól, ahogy kevesen. MI pedig jól szórakoztunk. Nem a hasfájósan vicces kategória, számomra nem is többszörnézős, de jó volt látni Katona Lacit sok-sok hónap után újra színpadon. Mucsi pedig egy vadi új élmény, élőben még nem volt szerencsénk egymáshoz, de Ő egy újabb példa arra, hogy a vérbeli színész nem feltétlenül az Egyetemen lesz azzá.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: