Belehúztunk az áprilisba is. Nem győzöm feldolgozni az ingereket. Eltelt már jó pár nap csütörtök óta, de mostanában fáziskéséssel tudok csak nyilatkozni a látottakról. Kriszta darabja amúgy is egy elég kemény élmény. Még nekem is, aki messze vagyok a szociális érzékenységtől. Mikor Kriszta meghívott, rögtön tudtam ki a megfelelő partner erre a darabra. Van egy barátnőm, aki a témára nagyon érzékeny. A végén azért megerősített, hogy jól döntöttem. Mondta, mikor az volt a feladat, hogy adjunk hálát vkiknek, az egyik én voltam mert elvittem. Örültem:)
Az elején nem kellett sokat noszogatni a közönséget, rögtön aktívvá váltak, berendezték a színpadot. Kriszta kijött, gyakorlatilag buli hangulatot varázsolt, zenéltünk, énekeltünk, játszottunk. Aztán nagyon hamar megváltozik minden. Átöltözik, ott előttünk. Parókát vesz, sminket “cserél” és gyakorlatilag világossá teszi nagyon az elején, hogy ez bárkivel bármikor megtörténhet. Majd belekezd a mesélésbe. Nem egy egyszerű sors, amit hallunk. Én eleinte próbáltam, mint mindig, kemény maradni és nem foglalkozni azzal, hogy ez tényleg megtörtént ill. történik. Nem igazán akartam, hogy megérintsen. Ez egészen addig ment, amíg csak Krisztát néztem, ahogy játszik, aztán jött az első kommunikáció a közönség mellett ülő egyik valós szereplővel. Addig csak a játék van, Kriszta remek, ha úgy nézzük, hogy egy monodrámát játszik. De az ott úgy rendesen mellbevágó élmény, mert onnantól nincs mellébeszélés, ez a kőkemény valóság. Onnantól máshogy néztem. Ahogy mentünk bele egyre mélyebben a sztoriba, úgy volt egyre dühítőbb, hogy hogy lehet ilyen igazságtalanul nehéz sorsa valakinek, aki gyakorlatilag semmiről nem tehet. És akkor rájösz, hogy ez csak egy sors a sok-sok másik közül. Kemény darab, nehéz bármit is mondani, nehéz okosnak lenni. Viszont Jutka személye még valóságosabbá teszi az estet, akiről elhiszem, látva az erejét, hogy másokon is tud segíteni még így, ilyen sorssal a háta mögött. Elképzelni nem tudom, hogy lehet túlélni egy gyerek elvesztését, ő 5 gyerek elvesztését élte túl. Átvészelt egy férjet, aki verte, a rákot, mindezeket úgy hogy nincs fedél a feje felett. Elképesztő ereje van. Én a negyedét sem bírnám/bírtam volna ki.
A darab rávilágít arra is, hogy értékeld amid van, ha ez nem lenne magától értetődő. A darab végén Jutka kérdésekre válaszol, a nézők megoldásokat keresnek, és hiszem, hogy elindul valami. Sok fiatal, diák volt a nézőtéren, akik lehet, hogy eddig soha nem találkoztak a problémával ilyen közelről és/vagy lenézték ezeket az embereket. Nem baj, ha felnő egy szociálisan érzékenyebb generáció. Jobb hely lehetne a világ. Érzéseket hagyhatsz a falon kis cetliken távozóban. A végén lehet teázni, Krisztával, Jutkával beszélgetni.
Bennem egy kérdés fogalmazódott meg, de nem ott, jóval később. Hogy lehet ezt estéről estére újra és újra végignézni/hallgatni. Gyakorlatilag így ő újra végig kell hogy élje a borzalmakat. Na ehhez kell nem kevés erő. Ezt hogy lehet? Honnan meríti? Ha lesz rá alkalmam, ezt mindenképpen meg fogom kérdezni Jutkától.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: