18 év. Nagykorúak lettünk. Mindig a nyár leginkább várt eseménye. Idén ez másképp volt. Idén nem vártam. Gyakorlatilag le sem akartam menni, de a gyerek közölte, hogy szerinte nem jó ötlet megtörtni a hagyományt. Végülis igaza van. Vettem jegyet. A 15.sorba. Aki olvas vagy ismer, ezt némiképp furcsának találhatja. Mindig első sorban ülök. Idén a darab, vagy inkább a nem szeretett színész okán vettem hátra. Nem igazán akartam túl sok pénzt kifizetni vkiért akit nem szeretek, és túl közelről sem akartam látni. Egyéb okok miatt még a hangulatom is a béka feneke alatt volt, így nem kis erőfeszítés árán indultam csak el itthonról. Ha nem néztem volna előző vasárnap egy Horgas Eszti Kék rapszódia koncertet a Városmajorban, ahol sikerült Botossal összefutnom, valószínű nem ment volna. Az az élmény legalább töltött annyit rajtam, hogy minimális hisztivel megúszták a többiek a készülődésemet. De a tudat, hogy sem ABÁSTI sem ABOTOS nem lesz lent… na ez azért sok. Évek óta sokkal jobb volt Keszthely, mint azt megelőzően, mert Botos igazán különlegessé tette. Ha meg Básti van lent, az maga a mámor. Sajnálatomra csak szökőévente egyszer játszik lent.
Értek én mindent. Értem én, hogy ha a város kiszáll a finanszírozásból, akkor nyilván Tamás sem csinálja saját zsebből minuszba..Értem én, hogy négy színész olcsóbb egy etapban, mint sok színész a szokásos három etapban..Értem én, hogy egy ez olyan darab, amire Pesten jegyet vadászni nem egyszerű, nyilván itt is siker lesz..De! Nem értem, hogy miért egy felvonásos darab van. Nem értem, hogy egy nyári színház miért 16+-os. Eleve azt sem értem, hogy a darab miért 16+-os, de erről majd később. Nem értem, miért kellett a nézőteret megemelni. Tudom, hogy nem lehet mindenki igényének megfelelni és biztos hogy sokan panaszkodtak az évek során, hogy nem látni jól hátsóbb sorokból, de ez a fajta megoldás így valami rettenet volt. A hely szűk, látni semmivel sem lehetett többet így, mert ugyanúgy magas pasi előttem pont letakarta a fél nézőteret, az embernek olyan érzése volt, mintha egy heringtelepen lenne, mindenki kabátokkal, plédekkel, táskákkal, (nem beszélve a három napra való étel-ital csomagról) ha valaki megmozdult, a mellette ülő három ember biztos hogy hullámban követte. Nagyon szűkek az ülések, mondom ezt úgy hogy nem igazán vagyok kövérnek mondható. Na és amit végképp nem értek, hogy miért Stohl.. De ez már tök szubjektív értetlenkedés. Én biztos ufo vagyok, mert szerintem borzalmasat játszott. Az ódákat zengő kommenteket olvasva rettegtem, hogy a nagy nevetések között én majd mihez kezdek, de azért messze nem volt ez annyira hahotázós darab, mint vártam. Bár szerintem a darab épp lehetne hahotázós is, de nem nyáron Keszthelyen. Ez egy kőszínházba való darab. Úgy igazán. Kisszínpad, kevés néző, és akkor talán elmegy.
Ha valaki, akkor én igazán csípem a megcsalós sztorikat. Az alap ötlet jó, a megvalósítás már kevésbé. A sztori jól van megírva, remek csavarokkal teli, persze ez csak akkor igaz, ha nem amerikai filmeken szocializálódott valaki, mert aki mégis, (mint én), az az összes csavart fogja előre tudni. Semmi váratlan nincs benne. A rutinos néző három lépéssel a darab előtt tud lépkedni, annyira übergagyi.. Persze mellettem is volt, aki -így ismeretlenül is ki merem jelenteni- nem gyakori színházba járó, hangosan és gyermeki ártatlansággal csodálkozott rá és kiabálta ki magából a hirtelen rátört érzéseket. Ez engem megmosolyogtatott. Ez a darab azt gondolom nekik való. Olvastam olyan véleményt is, hogy a humorosak nevetnek, akiknek betalál feszengnek a nézőtéren. Hát nem tudom. Szerintem egyáltalán nem életszerű a mese. A legtöbb ember nem így játszmázik. Legalábbis akkor biztos nem, mikor megtudja hogy megcsalták. Stohl dühös kirohanásai egyszerűen nevetségesek. Egy igazi pasi, ha megtudja, hogy más is húzza az asszonyt tuti nem így reagál. A hazugságait sem ennyire átlátszóan adja elő. Nem mondom, hogy végig rossz volt, voltak vicces pillanatai, de az inkább a jelenetnek szólt, mintsem a játékának. Kovács Patrícia jó választás szeretőnek, jó színésznő, remek beszédhanggal. Őt legalább jó nézni. Balsai Móni nekem ismeretelen, különösebb nyomot nem hagyott, de legalább nem volt rossz, és ez így elsőre ismeretlenül szerintem tőlem, főleg Kriszta után kb. a maximum, ami elvárható:) Aki megmentette a darabot számomra az Zoli. Őt nagyon csípem, mindenben jó. Nem sok ilyen színész van. Bármit játszik remekel benne. Igazi karakteres pasi. Mikor a két férfi volt a színen, álltak egymással szemben, az volt az érzésem, hogy ott van Zoli, Stohl meg mint egy odavetített manó. De semmiképpen sem a hősszerelmes, a hódító, aki két nőt tart.
A 16+-os besorolást végképp nem értettem. A darabban azon kívül, hogy az első pillanatban, akit érdekel meglesheti Stohl pucér fenekét, bár ez egy tök fölösleges jelenet, semmi nincs. Káromkodás is csak kettő. Még utalások sincsenek, amik a fiatalabb korosztályt esetleg megzavarnák a fejlődésben. Talán a 14+ ok, de szerintem még az is álszentség lenne. Aztán lehet, hogy mevannak erre is a szabályok, mint a tv műsorokra, ezt nem tudom, mindenesetre szerintem végképp semmi nem indokolja a 16-os karikát. A 8évesemnek nagyon tetszett. Újra nézné, na én nem.. Jókat nevetett Stohl hülyéskedésein, grimaszain, kiborulásain. Felfogta, hogy mindenki hazudik mindenkinek és ez milyen “vicces” szituációkat tud produkálni. Kb ennyi. De a darab is ennyi. Semmivel sem több. Ez szerintem nem az, ami be tud találni. Ennyire senki nem hülye, ha már csalja a másikat. Ha mégis, akkor meg is érdemli, ami jön. Könnyed kikapcsolódás, ami biztos, hogy nekem is tetszene, ha valami olyan pasi játszaná a főszereplőt, akit kedvelek.
Ilyet még sosem tettem, de ránéztem a telefonomra, hogy mennyi az idő, meddig szenvedünk még. Fél 10 volt. A kétharmadán már túl. Vittem egy pezsgőt, gondoltam józanul mégsem nézem az embert, megkezdtem a Balaton parton, de még meginni sem volt kedvem az egészet…
A rendezés jó, tök jól váltakoznak a helyszínek, minimál díszlet, a párbeszédek, viták jól vannak terelve. De ez azért van, mert Tamás tudja a dolgát. Mondjuk rendszeresen olyan színészekkel dolgozik, akiket én nem, akiket meg igen, azok valamiért eltűnnek a Centrálból. Szemenyei Janit pl. nem tudta pótolni senki azóta sem. Ő volt az egyetlen nézhető karakter az eddigi legrosszabb keszthelyi előadásban, az Illatszertárban. Nem hittem, hogy lesz még egy olyan rossz darab nyáron, hát ez most alulmúlta. Ami azért megnyugtató volt, hogy nem volt hujjogás a végén, ez annyit jelent, hogy a közönség is érti és érzi, hogy ez nem idevaló. Vagy ők sem szeretik Stohlt:)))) Pedig ez a szerep amúgy egy jutalomjáték is lehetne egy jobb színésznek. Hát minden nem jöhet be. Nekem ez nagyon nem jött be. Ami viszont nagyon jó, hogy Tamás látott, köszöntünk. Mondtam a Centrálnak, hogy a 20.évre tiszteletjegyet kérek.. ha már minden évben hűségesen járunk akkor is, ha a darab vagy színész épp nem a szívem csücske:) Egy előnye viszont már most van ennek a nyárnak, mégjobban várom a jövő évi Keszthelyt:)
Két nap múlva elméletileg újra Szeged. Ez így kezd újra jó lenni, vasárnap, csütörtök, vasárnap. Az augusztus is már telik, nem lesz annyira eseménytelen, mint amennyire annak nézett ki két-három hete. De ezt azt hiszem mindenki tudta:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: