Deszkák

Kétely-Kultkikötő – Balatonföldvár

Tegnap egy nagyon izgi napunk volt. Ritka szituáció, de senki nem akart velem jönni, nem ért rá, nem volt kedve, utaztak stb. Sokszor megyek egyedül, de ehhez a darabhoz nem igazán volt kedvem önmagamban. Meg mégiscsak Balaton, meg nyár, meg feeling. Utolsó napig úgy tűnt, hogy kuka lesz a jegy, de aztán a sors mégis úgy rendezte meg, hogy lett partnerem az útra. Az kell mondjam jobban nem is alakulhatott volna, ezzel a barátnőmmel nem szoktam színházba menni, de ezen változtatni kell, mert az odautat, a Balaton partot, a vacsit, a színházat, és még a haza utat is végigröhögtük. A pincérünk tuti azt hitte be vagyunk csípve, pedig ez most kivételesen rám nem volt igaz, én voltam a sofőr. Voltunk már itt talán két éve Férfi és Nő koncerten, úgy látszik Udvarost Balatonföldváron látjuk csak. A szív hídjai óta félek Udvarost nézni, mert abban igencsak mellélőtt. Erre viszont a darab miatt voltam kíváncsi, Meryl nagyot játszik Seymourral karöltve, Udvaros meg azért mégsem egy rossz színésznő. Meggyőződésem, hogy ezt a darabot csak annak szabadna megnézni, aki NEM látta a filmet. Vannak darabok, amikben el lehet felejteni, hogy előre tudunk mindent, ebben nem igazán. Legalábbis nekem nem ment. Persze próbálkoztam. A díszlet rendben volt, szürke fehér minden. Ebbe kapaszkodva próbáltunk még kezdés előtt ráhangolódni a drámára, több-kevesebb sikerrel. Nem igazán bírtunk megkomolyodni. Jó korán vettem jegyet kedvezményesen, szektorok vannak érkezési sorrenddel, viszont a prémiumhoz jár párna a székre, egy pohár bor vagy limonádé is, ez új. Mindenképpen tetszetős változás.  A darab négy szereplős, nem is értem…úgy látszik ez a nyár ilyen. Na meg dráma szabadtéren. Ezt sem szoktam. Udvaros mindenképpen jobban hozta ezt a figurát, mint a Szív hídjai karaktert. Itt nem kerestem Merylt benne, el bírtam hinni, hogy apáca, iskolaigazgató stb. No smink, a poénokat is jól adta át, az egyetlen, ami nagyon nem tetszett a legvége, amikor is kijelenti, hogy kétségei vannak.. Ezt lehetett volna sokkal jobban. Valahogy úgy, hogy elhiggyem. Mert ez, pont a lényeg nem sikerült. De ezen kívül azért jó volt. Nem mondom, hogy ez élete szerepe, de egynek elmegy. Sajnáltam volna, ha kimarad, mert ha nem mentem volna, Pestre nem hiszem hogy veszek újra jegyet, de jó, hogy egyszer láttuk. Meg ez mégiscsak a prömier volt, na. Szülinapja is volt, a virág átadása kicsit bénázós volt, de pont én beszélek? Fekete Ernő szerintem telitalálat a szerepre, remekül játszotta a papot, voltak pillanatok mikor bűnösnek hittem, a következőben ártatlannak. Végülis a darab lényege pont ez. Jól váltogatta a helyszíneket, bár ez a modelleket idéző járás a váltások között, és a modern zene ezalatt nekem nagyon nem jön össze a Kennedy gyilkosság utáni Amerikával.. de én persze nem értek ehhez. Itt a gyerekek hiánya miatt sokkal inkább hajlok a nem bűnös felé, pedig én mindig az összeesküvés elméletekben hiszek, itt most nem. A filmben a gyerekek reakciói erősen viszik a bűnös felé, itt ez hiányzott. Simkó Katalin nekem nem.. Sem a hangja, sem a kiejtése, sem a karakter megformálása nem igazán hatott meg. Az igazság az, hogy a fekete fehér apáca ruhában olyannak láttam, mint magamat anno cselédlányként. Arra gondoltam, hogy egek én is pont ilyen bénán játszottam:) Kéri Kitty mikor kijött annyi futott át az agyamon, hogy ismét egy tv-ből valahonnan ismert arc, bár nem tudom így van-e de ez jött, majd abban a négy és fél percben amíg színen van ezt teljesen elfeledtette. Remek karakter megformálást láttunk tőle. Elfelejtettem, ami esetleg volt bennem negatív és nagyon hamar átfordította. 4ből3 azt gondolom nem is rossz arány, tekintve, hogy ebből a 4ből3 ismeretlen színész volt. Emiatt katarzist nem okozott a darab, én már csak úgy működök, hogy sokkal többet tudok kapni olyanoktól, akiket szeretek. Az elmúlt 2-3évben sok új arcot néztem, mert mindig azt gondolom, hogy lemaradok egy csomó mindenről, ha mindig ugyanazokat nézem, de aztán mindig rájövök, hogy mégiscsak sokkal jobb inkább ugyanazt a darabot nézni újra és újra a kedvencekkel. Mert ott legalább jön a katarzis. Ettől függetlenül nagyon szeretném Udvarost egy olyan kaliberű darabban megnézni, mint Básti Farkasa. Amire azt mondhatnám, hogy na ez igez, ez volt az. Ez nem a Kétely lesz. Összességében tetszett, de határozottan egyszernézős, erősen ajánlott nem megnézni/újranézni előtte a filmet. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!