Hat hónap VELE

Hat hónap. Hat hónapja borult az életem. Újra. De most nem kicsit. Egy szokásos, rivalizálós, csak azért is megnézem, ha te is estéből indult. Szimpla hétköznap este. Miért is akartam Mamma miát nézni? Ki tudja. Nem is igazán akarom. Mázli, hogy nem mindig hallgatok magamra (sem). És ebbe a “na nézzük mit tud ez az ismeretlen” állapotba robbant be Ő. Az a Kováts Kriszta, akinek a neve rajtam kívül mindenkinek ismerős. Valóságos ősrobbanás volt. Ismeretlenül? Rám? Így? Soha! Senki! Van pár nagy kedvencem, pár kevésbé nagy, de mindegyiküket egytől-egyig így megismerni sőt megszeretni is egy hosszú folyamat eredménye volt. Ő pedig? Jött, látott és győzött. Van egy dala, amiben egy sor pont erről szól, nekem mindenképp: “…mert engem még így nem győzött le más…”. És tényleg nem… Számomra is teljesen hihetetlen, még így fél év után is, hogy Ő mennyire fantasztik. Napról napra újra és újra varázsol el a dalaival, egy-egy sor mindig új értelmet nyer. Ma speciel az Álmodtam én egy álmot szólt az autómban max.hangerőn. Egek, hogy az is mennyire hidegrázós. Olyan gyönyörű szép tisztán énekel, mint senki. Elnyelt a hangja. A világa. Mert mindezek mellett ő egy fantasztikus személy. Vagyok olyan szerencsés, hogy megismerhettem. Imádom az ilyen nyitott embereket. Nem sok van belőlük sajnos és ezt nem azért mondom mert beengedett a világába. Szimplán jó Vele lenni, érezni az energiáit. Jó nézni a színpadon, mindegy mit csinál. Régebben sem voltam teljesen normális, sőt egy hasonlóan színházimádó barátommal, aki Kriszta miatt még egy várfalat is megmászott, hogy láthassa anno, megállapítottuk, hogy hasonlóan őrültek vagyunk. De jól van ez így. És most meg, Miatta ismét keresztbe-kasba szeltük már át az országot, és milyen hosszú még az év. Lesz még sok Mamma Pesten, meg az országban itt-ott:) lesz lemezbemutató, Arany-óra újra. Eddig mindig a következő színházat/koncertet vártam, mindegy ki játszott, így éltem túl. Most tök mindegy hány színház jön közben, Krisztánként számolok vissza. Csak ezek az etapok léteznek. A nyár nagy része is Róla szólt. És amióta Ő van, már semmi nem olyan, mint előtte. Semmi nem úgy hat rám, mint előtte. Ő olyan, mint egy Gerbaudban kóstolt Sacher torta. Ehetsz te utána bárhol, még a bécsi Sacherben is, ott sem tudnak olyan jót, mint itt.. Kriszta pont ilyen egyedi. Utánozhatatlan. Meg még imádnivaló is. Okos, vicces, imádom az intelligenciáját, ahogy beszél, nyilatkozik, még azt a hangyányi türelmetlenséget is, ami ott bujkál benne:) Mindennel együtt Ő úgy tökéletes, ahogy van. A legjobb tulajdonsága viszont az, hogy kedvel:) Látott már “becsípve” is, és még ez sem rettentette el. De a privát dolgokról ennyi épp sok is. A lényeg a lényeg, most ezzel a poszttal kicsit zavarba hozom, azt fogja hinni túlzok, pedig egy picit sem. Még akkor sem, amikor azt mondom, hogy miattam a környezetem is beleszeretett. Azt gondolom, hogy a művészeknek részben ez a feladata, vagy talán rosszul fogalmazok, ha eléri ezt a fajta bűvöletet akárcsak egy emberben is, már jó pályát választott. Kriszta határozottan jól csinálja, amit csinál. És hogy ha mindenható lennék, csak hogy mindezt viszonozzam, én magam rendezném meg Neki a Sunset Boulevard-ot, hadd tündökölhessen újra és újra nekünk…