Deszkák

Játékok és Szerelmek – A koncertszínház

Ismét csodát láttunk és hallottunk. Akarom újra 23-án. Meg dec.5 és 19 is:) Nem lehet betelni vele. Az anyaggal sem, de a CsodaNővel sem! Ismerve a dalokat teljesen más volt, mint májusban a BJC-ben. Ott még csak három dalt hallhattunk elöljáróban, most viszont már kívülről tudjuk mindet:) Imádom az összeset. Mind a 13-ban megvan az, ami rám/ránk vonatkozik. Van amelyikben egy sor, van olyan, aminek az egész mondanivalója üt. Péter remekül összerakta a szövegeket. Már-már túl jól:) Ennyire nem találhatnak be… és mégis. Ennyire nem lehet valaki túl jó…és mégis. Van, aki lehet. Kriszta. Ő valami olyat tud, amit nem is lehetne tudni, de ő mégis tudja. Úgy énekel, hogy a lelkembe mászik bele. Na ezt próbálja meg utána csinálni bárki. Ha énekel muszáj becsukni a szemem. Viszont koncertszínháznál ez kevésbé nyerő, mert nem látom mi törénik. A prömier miatt erőt vettem magamon és néztem:) A többinél már nem biztos, hogy menni fog. Azonban tegnap ismét bebizonyosodott, hogy van, aki páratlan látásmóddal rendelkezik. Nagyon tetszett mindhármunknak, amit Kriszta alkotott. Számomra Vácott sem volt elképzelhető, hogy mit fog kihozni az Örkény egypercesekből, de az is remek előadás volt. Itt is úgy éreztem, kimaxolta rendesen. Iszonyú meló lehet ezt így összerakni. Nagyon jó ötlet volt a két fiatalt belerakni az előadásba. Remek aláfestés volt a játékuk a dalok alatt, Kriszitán felolvasásai közben. Ötletes megoldás volt az egész díszlet, a jelmezek, a koreográfiák. A “mérleghinta” volt a személyes kedvencem a Játszótér alatt. Jó, az a dal maga egy remekmű. Szuper ritmusban történt minden, mindig volt hova figyelni, ellenben nem volt soha túl sok, ami történik. Kriszitán történeteit meg imádom. Szeretem hallgatni, ahogy felolvas, pedig van, amelyiket már sokadszorra hallom, a könyvet is olvastam, de ez így mégis egy kerek egészet ad ki. Remekül illik a koncepcióba. Régebben ez a fajta előadás biztos, hogy nem vonzott volna be a színházba. Talán ezért sem találkozhattunk korábban. Most viszont ez az első számú kedvencem. Nem, nem a Mamma mia:) Imádom azt is, de ez más. Ez valami csoda. Nemis. Kriszta maga a CSODA! A legsejtelmesebb akkor volt, mikor Krisztiánt hallgatta, félhomályban ül, na azt a tartást, azt a méltóságot imádom benne. Vagy mikor a fiatalok táncoltak ő pedig figyelte őket mint egy Jótündér, aki felügyel, hogy minden rendben menjen. Istennő. Pár napja mondta egy barátom, hogy bezzeg mikor az első Mamma posztot írtad..még azt sem tudtad ki Ő… és tényleg. Még az is eszembe jutott, hogy Kriszta megosztotta és vki írta alá, hogy hol voltam eddig, hogy nem tudtam ki Ő és oda azt írtam, hogy pótolom. Hát most már tudom ki Ő. Ő ma a csúcs. Az a színész/énekes/rendező, akit egész egyszerűen nem lehet túlszárnyalni. És nem, most sem túlzok. Ezt érzem. Még nagyon sokáig szeretném ezt érezni. Imádom ezt az elvesztem állapotot, amibe sodort. Ilyen érzelmi hullámokat még nem tapasztaltam soha, de ez egyedül csak a környezetemnek okoz gondot:) Én remekül vagyok:) És így akarok maradni örökre. 

Hogy ne hazudtoljam meg önmagam azért elmesélem a feljutást is. Volt sofőrünk, így alkoholizálhattunk már az autóban is:) Mivel nagyon köhögtem, hoztak nekem az útra torokgyógyszert, közismertebb nevén szilvás Unicumot.. hát ha valamit nem…azt nem, de nem fogott ki rajtam a helyzet, volt nálam sima, amit viszont igen:) így felváltva gyógyszer, és az azt leöblítendő:) Majd a Madáchban pezsgő. Még jó, hogy volt időnk, a rendes büfébe startoltunk, mert aztán fent pezsgő nem volt, szünetben le nem mehettünk. Ezen a helyzeten lehetne javítani. A hatás így csak szünetig tartott. Persze ez nem vont le semmit az élményből. Liza lecsüccsent az első sorba, mi hátrébb. Szerencsére a hetvenkilenc köhögés elleni cukorka hatása tartott legalább a darab alatt, így nem akasztottam ki senkit:) Persze az is benne van a pakliban, hogy a cukorkáknak ehhez semmi köze és szimplán Kriszta gyógyít. Van ilyen. Ezt a Botos is tudja:) A jelenléte, az energiái tudhatnak ilyet. Főleg, mert hazafelé már újra köhögtem…

És ami a legjobb: Pénteken irány Debrecen, 3 Mamma 2 nap alatt. Ismét visszaállt a világ rendje, heti legalább 1 Kriszta! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!