Az Istennő meghódította Debrecent is. Mi pedig követtük:) Mit meghódította? Leigázta! Hangos siker volt mindhárom előadás! Szóval vannak dolgok, amiket én nem értek. Kezdjük mindjárt azzal, hogy hogyan lehet ilyen fantasztikusan énekelni? Ezt nem értem. Aztán azt sem értem, hogy hogyan lehet ennyi energiával létezni a színpadon? Számomra ez is talány. Gyakorlatilag 3x ment le egymás után. Én ott voltam mindegyik előadáson, nyugodt szívvel (és teljesen elfogulatlanul) tudom kijelenteni, egyik sem volt jobb a másiknál. Mind ugyanolyan magas színvonalon futott végig. Debrecen azt kapta, amit érdemelt, nyerő szereposztást. És ha már vidéki turné, ezt a szintet kéne kapnia minden városnak…de ha a hegy nem megy… Nem is volt kérdés, hogy elmegyek-e Debrecenig:) Ha Botosért elmentem Nyíregyre meg Pécsre, akkor Krisztáért is simán jöhet Szeged, Debrecen. Persze nem bánnám, sőt kifejezetten élvezném, ha végre gyakrabban venné a Kisalföld felé az irányt, de ez nyilván soktényezős. Dolgozunk az ügyön! Mert lehetetlen akkor sincs….and I just simply don’t believe the word:NO…
Soha nem néztem semmit arénában, és ez most inkább fog erről az élményről szólni, mert a Mamma 12. 13. és 14. megtekintése után is csak azt tudnám írni, hogy Kriszta a legcsodásabb hang, akit valaha hallottam. Sokan félnek az élménytől, hogy nagy tér, szörnyű hangzás stb. Én itt semmi ilyet nem éreztem. Pokoli messze voltam a színpadtól, mivel már számtalanszor láttam, nem törekedtem a méregdrága jegyek elcsípésére. Főleg azért sem, mert a Madáchban gyakorlatilag kettőt veszek ennyiért az első sorba, ahol testközelből lehet csodálni Őt. Viszont mivel Szegeden már megtapasztaltam milyen a darab a százhuszadik sorból, nem volt zavaró a távolság. Na de ez az egyetlen, ami nem volt zavaró. Színházban is lát az ember cifrákat, de egy ilyen kevésbé kötött helyen meg aztán…Péntek délután. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy bal oldalról néztük és nem tudom miért, de nekem minden darabot jobban esik innen nézni. Itt is így volt. Ez a nap viszonylag eseménytelenül zajlott. Nem úgy a szombati kettő. Délután egy szenvedő gyerek mellé kerültünk, aki rettenet sajtos Cheetos-t evett a darab alatt. Nem volt sovány, ahogy az anyja sem. Szóval értem én, de ez nem büfé. Komolyan nem értem, akik enni jönnek színházba. Egyen a szünetben, előtte, de ne a darab alatt. Nem, nemcsak engem zavart, a mögöttünk ülő sor hangosan szóvá tette, hogy rosszul vannak a szagától, hogy anyuka végre észhez térjen, ez itt így nem ok. Evés után a gyerek ráburult anyukára és végigunta az egészet. Néha kommentálni kellett mi történik, mert az ugye úgy sokkal izgibb. A mögöttünk ülők végigdumálták, mert gondolom így messze a színpadtól kit izgat. Mondjuk aki nézné? Liza már borult kifelé, de hát a hülyékkel nem lehet mit kezdeni. Az estin én fogtam ki a kövér lány mégkövérebb anyuka duót, csak én már nem 8 éves gyereket kaptam, hanem kb. 15 évest, és mit eszik ez a jótét lélek? Naná, hogy a Cheetost, zacskóból, a darab alatt… Itt már zokogtam. És a poén, miután bekajált, ő is ráborult anyukára. Végem volt. Aztán itt már minket sem igazán érdekelt, hogy a mi “énekünk” (khmm) meg “táncunk” a székben kiket zavar. A két esti alatt azért a dugi Unicum jól jött. Kevésbé volt felkavaró az oda nem illő emberek viselkedése. A lesz@rom tablettával együtt egész kellemes hatás érhető el.
Mindhárom végén le kellett menni táncolni. Ez annyit jelent, hogy a Waterloo alatt irány a lépcső először fel, ahol persze csúnyán néznek rád, hogy mi a tökért nem bírod kivárni a taps meg a darab végét..édeseim:) aztán lépcső le a folyosón, majd a labirintusban megtalálni az ajtót, aztán megint lépcső le még sokkal több ember között, akik meg azt nem értik miért mászkálsz be a látóterükbe. Szóval az egész egy nagy élmény. De Liza mindháromszor bulizott. A lényeg ennyi. Igaz, csak a színpad előtt, de akkor is ott, velük. Meg egész Debrecennel, akik viszont igencsak élvezték, hogy ott lehetnek. És ezt tök jó látni. Nem nagyon értem, sokan miért nem merik elengedni és jól érezni magukat. Az élet túl rövid, hogy mások véleménye, vagy akár a saját félelmeink uraljanak. Ha hagytam volna, hogy a félelmeim vezessenek, akkor soha nem ismerem meg a CsodaNőt. És ha nem ismerném, akkor biztos, hogy nem is nézném ennyiszer. És akkor sokkal rosszabb lenne nekem… De szerencsére nekem most csúcsszuper!
És ami a legjobb: kivetítették az egészet, de nem is ez a lényeg, kiírták a dalok szövegét végre magyarul. Még mindig volt, amit egészen a hétvégéig nem sikerült megfejtenem, hiába volt magyarul:) Na jó, nem ez a legjobb, de azt meg nem írom le:) Nagyon különleges kirándulás volt, sok-sok Kriszta élmény, három fantasztikus előadás. Jó volt hallgatni a közönség véleményét egy-egy után, de a legsokkolóbb, amit Kriszta is tapasztalt már, hogy mennyire ki vannak erre éhezve az emberek. Szó szerint hangzott el ott ez egy baráti társaságban. Kellett a lelküknek. Sokak lelkének. Nem is a darab, hanem az a megkérdőjelezhetetlen életigenlés, az a pozitív töltet, amit sugároz. Kell az a három óra felhőtlen mosolygás, kikapcs a mindennapokból. Ez a darab erre nagyon is alkalmas. Nem kell világmegváltást várni tőle, de azt hiszem senki nem így ül be megnézni. Talán csak az a pár negatív véleményt alkotó készült rá így:)
Szombaton a két utsó ea után irány haza, hajnalban értünk, így a reggeli Földessy szakkör kimaradt, a szülinapos fél 10-ig szunyált. Estére viszont vissza kellett mennünk Pestre, mert ha szülinap, és ha a szülinapon Botos Piafot játszik, akkor nem nagyon van erő, ami Győrben tart minket. Csajos napot tartottunk ketten. Vacsi Pesten, séta az Andrássyn, majd Hatszín teátrum. Nem rossz hely, bár a nem emelkedő nézőtérrel mindig vannak fenntartásaim. Itt nem volt teltház, így egész jól láttuk a színpadot. Továbbra is úgy gondolom Piafot nem szabadna mindenkinek énekelni. Éva ezt nagyon tudja. Nagyon szeretem, ahogy ezt a nőt eljátsza. Minden porcikája benne él, kifacsarja magát rendesen. Nagy-Kálózy Eszter is nagyon jó volt, sosem rossz, de most valami plusz volt benne. Vagy csak nagyon régen láttam már ezt a darabot. És itt jön megint, hogy inkább ugyanazt sokszor, mert itt legalább tudom mit kapok. Ok, ez most Liza miatt volt. Talán:) Vagy csak ráfogtam, hogy feljöhessünk Évát nézni. Rendesen tud hiányozni a játéka. A Függönyben is szívesen nézném, de mivel már csak BeZo játsza..ez visszatart. Pedig az a kedvenc vígjátékom és a Botos abban is remek.
A hét nagyon sűrű lesz, holnap egy exkluzív élmény vár: Arany-óra ismét, ha felérek, csütörtökön újra Játékok és szerelmek, pénteken pedig az évi rendes -és mindig nagyon várt- szülinapi Básti színházam, Nem félünk a farkastól harmadszor sem:) Pa-dö-dő óta nem láttam, ott meg ugye faképnél hagyott, de a szülinapi képet azért nem ússza meg:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: