Tíz nap telt el színház nélkül, lassan kezdtek elvonási tüneteim lenni:) A legutolsó Játékok és Szerelmek után még azt hittem az volt az évben az utsó szuper élmény, de aztán úgy döntöttem kell nekem még színház, főleg a felejthető musicalek után. Nagyon jól esett végre újra igazi színjátszást nézni. Nem tehetek róla, imádom a zenét, de az legyen koncert, a színház meg legyen színház. Ez egy friss darab, de rögtön szemet szúrt a beharangozója. Székely pajzán történetek. Így év végére tökéletes levezetés volt. Ne várja senki, hogy folyamatosan nevetni fog, viszont a poénok baromi nagyot szólnak. Pont mint a székely viccek, hallgatod, elképzelni sem tudod mi lesz a csattanó és a végén dőlsz a rögöhéstől. Akinek az a fajta humor bejön imádni fogja ezt a darabot. Van ebben a politikusok gyalázásától kezdve a székely autonómián át egészen a szexig minden. Ez utóbbiból elég sok, ami indokolttá is teszi a darab elején a díszletre a “narrátor” által kiakasztott 16-os karikát. Itt megint széttártam a karom, mikor egy 10 év forma kissrácot láttam. De tényleg. A plakát közepén virít, hogy pajzán.. anyuka mit gondolt? Persze semmi közöm hozzá, csak nem értem.
A színház új élmény, itt még nem voltunk, kicsit kicsi az előtér, túl zsúfolt előadás előtt és a szünetben. A nézőtér számomra picit fura, nagyon széles az egész sok-sok székkel, viszont nem túl sok sorral. Kicsit olyan szélesvásznú mozi feeling:) de nem negatív élmény semmiképpen. A büféről nem tudok nyilatkozni, ma kimaradt a pezsgőzés. Reggel a régnemlátott barátaimnál indítottam a napot nem kevés kv-val, amit gyakorlatilag sosem iszom, így cseppet túlpörögtem a napom első felét, nem kívántam ezt a másodikra is:)
A nézők összetétele határozottan más, mint a belvárosi színházakban. Érdekes, hogy a legtöbb színházra simán rá lehet érezni, csak a nézők összetétele alapján. Ilyen szempontból csak a Centrál az, ahol otthon érzem magam. A József Attilában egyszer voltam és soha többet.. és sorolhatnám. Ma több helyről lehetett hallani találgatásokat, mi is lesz a poén, ez totál zavaró, mert olyan érzés volt, mintha gyerekekkel lettünk volna tele…sokan és sokat dumáltak. Fura volt. És említsük meg, hogy a színészeknek sem mindegy.
Berecz István remek választás volt a sztorit elkezdő, mesélő, összekötő szerepre. Nagyon tetszett. Az ízes beszédet szuperül hozta. Nyírő Bea ugye a szinkron miatt ismerős. Jót játszott ő is. Frech Zoltán és Valázsik Péter is nagyon nagyot alakítottak. Hiába, ma a pasik jobbak voltak.
Számomra a húzó név, aki ha nincs benne biztos, hogy nem látom a darabot az Pásztor Erzsi. Ő (is) a szívem csücske. Imádom nézni színpadon. Meg civilben is. Sosem fogom elfelejteni az élményt, mikor az Orfeumos Hajmeresztős vacsiszínház után az asztalunknál dumcsiztunk, nagyon csípem:) És most bele fogok mászni az egyik rögeszmémbe (ismét). Ebben a darabban csak a második felvonásban, egy jelenet erejéig, kb hat és fél percet játszik. De! A tapsrendben meghajolnak a színészek egyszer, kétszer, majd kihívják Őt! És vastaps és fütty és ami kell. És az én lelkem repesett. Miért? Mert ezt így kell csinálni. Mert a darabra az Ő neve viszi be a tömeget. Mert a gárdában Ő A SZÍNÉSZNŐ! Mert az általa már a színpadra lepakolt munkásság ezt teszi (szerintem) kötelezővé. Hozzáteszem, teljesen megérdemelten. Szóval innen is nagy pacsi Szerednyey Bélának, hogy a tapsrendet úgy rendezte, ahogy azt kell. Ezt valahogy Böhm György nem tudta. Tök gáz volt, már ezt is írtam, hogy a Vidám kísértetben nem Ő állt középen. Kikérem magamnak. Abban a darabban bárhol a világon nézzük Madame Arcati jön ki legutoljára..mint ahogy a Centrálban Básti, mint ahogy pl.Londonban Angela Lansbury.. Ezt megérdemelte volna Pásztor Erzsi is…
…nem pedig Gálvölgyi, aki úgy rémes, ahogy van. Lehet, hogy régen jó volt, én csak az utóbbi években láttam ebben-abban, de semmi felejthetetlent nem alakított…
Na, de erről elég is ennyi, itt legalább rendben van a hozzáértés. Béla jót rendezett. Kellemes kikapcs volt ez így az utsó napokra. Jó volt belelátni kicsit jobban ebbe a világba is, jóval többet kaptunk így, mint amit egy vicc képes adni. Szeretem a kortárs darabokat, mostanában sokkal jobban, mint a musicalaket:) Rettenetesen messze van még, hogy újra láthassam az Istennőt, de januárban azért van még színház addig is. Csak hogy valahogy kibírjam:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: