Deszkák

Hamlet – Vígszínház

Ha van darab, amire én elvárásokkal ülök be, akkor az a Hamlet. Amellett, hogy ez a kedvenc szépirodalmi művem, kevés olyan karakter van, amit nehezebb jól eljászani, mint Hamletet. Féltem is tőle, annak ellenére, hogy minden ismerősöm, aki már látta, dicsérte ifj. Vidnyánszky teljesítményét. Bennem ő felülírt minden várakozást. Remek színészi (és nem utolsó sorban akrobatikus) teljesítményt nyújtott. Szépen beszél, szuperül formálja meg és vált hirtelen a különböző jellemek között. De kezdjük az elején.

-Nem, inkább egy picit még a belseje:) Kútvölgyi és Vencel Vera a sírásók. Hát ezen kész voltam. Mindenben imádom Kútvölgyit, és ebben is imádtam. Remek szöveg, remek jelmez, kis koponya kiás, közepes, majd óriás:) A kedvenc jelenetem mind közül.-

Direkt nem olvastam kritikákat. Nem akartam tudni mit “kell” látnom. Az egyetlen amit tudtam, hogy egy autót fognak belógatni rögtön az elején. Na ez így hallás után elég meredeknek tűnt. Pont ezen a ponton döntöttem el, hogy semmi továbbit nem akarok tudni a darabról. Nem előzetes benyomások alapján kell a kedvenc művemet megítélni. Becsüccsentünk a legújabb színházba járós barátnőmmel:) És tényleg jött az autó. Kíméletlenül. Azon jött a szellem. Ez egészen addig a pontig tök fura volt, míg az autóból ki nem szállt Hegedűs D. Géza. Sosem láttam színpadon, annyi infóm volt, hogy a barátaimnak ő nem.. de nagyon nem. Hát nem tudom, évek óta írom, hogy pasi színésznek nagyon oda kell tennie magát, ha rám akar hatni, de ő kijött, nem szólt egy szót sem, és engem teljesen beszippantott. Olyan energiákkal mozgott, olyan maximálisan jelen volt, hogy ezzel hirtelen nem is tudtam mit kezdeni. Elvarázsolt. Nagyon régen néztem igazi színházat. Mondjuk itt is hirtelen megijedem mikor zenélni kezdtek, de aztán helyére került:) Már azt hittem nem voltam elég felkészült és nem tudom hogy musical lesz..szerencsémre nem:) Nagyon izgalmas volt nézni, ahogy modernizálták az egészet. Mégis azt mondom, hogy én egy hangyányit jobban szeretem a régi nyelvezetet, az igazi kosztümös darabokat, persze azt is lehet érteni, hogy azt mégnehezebb jól megcsinálni, illetve a mai ifjúságot még sokkal nehezebb lenne becsalogatni egy 3,5 órás műre. Igaz, ismerek olyan felnőttet is, aki azt mondta szenvedés lenne neki bármilyen Hamletet végigülni. Én bírtam, nem volt hosszú, innen tudom, hogy a darab jó:) Voltak jelenetek benne, ami nekem spec. sok volt, pl Hamlet fogai “elvesztését” szerintem picit túltolják, ami nem feltétlen tűnik így mindenkinek. Ifj. Vidnyánszky amúgy remek. Amit végigjátszott a három óra alatt, megirigyelheti bárki. Mind fizikailag, mind színészileg. A kardozós jelenet küldön kedvencem minden alkalommal. Nem kis munka egy ilyet úgy betanulni, hogy valósághűen adja vissza a képet. Érdekes, hogy a teniszlabdák sem zavartak a darabban. Mikor a felhívást olvastam a próbaidőszakban, hogy a Víg kér labdákat még fura volt, nem tudtam elképzelni minek egy Hamletba teniszlabda, de tök jól beleillett a koncepcióba. Fesztbaum Béla jól hozta a karakterét, a szóviccek el vannak találva. Mondjuk itt is erős, mikor telefonál..úgy amúgy Hamlet korában:) Jók a kivetítős jelenetek, na az már kevésbé élvezetes, mikor a nézőkre zoomol a kamera, de ez is a modern vonalat erősíti. Ja, és van interaktív rész:) El lehet kapni a páholyban ülőnek egy labdát. Fel lehet menni húsz nézőnek a színpadra, nézőt kell játszani, mikor is Hamlet előadja a színdarabot, a Király, Gertrúd és a többiek között nézik tovább egy darabig az előadást. Nagyon csúcs. Hamlet is jön megy a közönség között, van mikor vki ölébe ül. Nem kevésszer lesz vizes… Sokszor lesz világos a nézőtéren valamelyik szereplő jelére. Szóval semmiképp nem egy szokványos, viszont annál erősebb Hamletet kapunk a pénzünkért. A díszlet is szuper, remekül passzol a modern rendezésbe. 

Ritka eset, de ma is a pasik nyertek. ifj. Vidnyánszky és Hegedűs D. Számomra ők az este abszolút favoritjai. Ők valamit tudnak…

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!