Deszkák

Oscar – Thália

Ilyen sem volt még, házi főpróbán jártam. Meg még sokan mások is. A szemfülesek. Vagy a potyázók. Ahogy tetszik. Hallottam pár rosszalló véleményt azokról, akik aznap ott voltak és megnézték. Hát én pont tojom le. Ha már a színház hibázott, az emberek lecsaptak a lehetőségre, mindezek után a vezetőség volt olyan korrekt, hogy azt mondták hibáztunk, gyertek csak, (ami marketing szempontból a legokosabb döntés, amit hozhattak, mert így nyertek “pár” pozitív véleményt a sok dühös helyett) akkor azt gondolom minimum fura színházban dolgozó emberektől olyanokon poénkodni, hogy miyen emberek vannak ott aznap. Már bocsi, de kikérem magamnak. Pont lehet, hogy volt, aki még soha nem volt színházban és csak azért megy mert ingyen volt, vagy épp mert amúgy nem tehetné meg hiába szeretné? és most itt volt a lehetőség, na és? Nem mindegy? Én meg úgy voltam ott, hogy havonta minimum kétszer színházban vagyok, Győr-BP-Győr, tehát a benzinem mégegyszer annyi, mint a két színházjegy, hát pont nem éreztem rosszul magam, amiért most ingyen szórakozom. Már amennyire a benzin is ingyen volt..:) Na de ezen lépjünk túl. Aki hülye…

Ritka, mikor a darabért megyek, most így volt. Ez az egyik kedvenc Funes filmem. Igen, mert nem ám Stallone filmje ez. Az csak egy replika. Egy amolyan igazán jól elsz@rt amerikai példány. Szóval Funes ebben is hatalmasat alakít, kíváncsi voltam, hogy az őrületet, hogy állítják színpadra, mivel sajna a Funes által színpadon játszott verziót esélyem sem volt látni ugye..

Nem igazán járok a Tháliába, egy-egy ritka kivételtől eltekintve, így a színészek nagy része sem mondott semmit. Igaz meg sem néztem előre kik lesznek. Ott szembesültem vele, hogy Szabó Győző részese a csapatnak, nem igazán szeretem, nem tudom miért, de most ebben hatalmasat játszott. Engem abszolút meggyőzött arról, hogy remek színész. Profin alakított ostobát, mindemellett a saját világában tájékozott pofát is jól játszotta. Visítva lehet röhögni egy-egy helyzetkomikumon. Gubás Gabival remekeltek. Bár nem tudom miért, itt most megint a pasik nyertek. Molnár Piroskára kívácsi voltam, több ismerős nagy kedvence, de nekem ma ő nem volt telitalálat erre a szerepre. Egész egyszerűen nem hittem el a férfifaló asszonyt neki. Fájdalom, de ez van. Inkább olyan drámákban szerettem, mint anno a Macskalápon. A két lány nekem az elment katergória, de ez csak azért lehet, mert én a kedvenc színésznőimet szeretem nézni. Az est számomra legnagyobb meglepetése viszont Nagy Viktor. Természetesen rajta, az ő karakterén áll vagy bukik a darab. Az első percben nekem nagyon fura volt külsőre. Valamiért maffiózóbb kinézetű pasit vártam. Vagy szimplán Funes féle kisembert. De egy perc alatt elfelejtettem. Annyira jó volt, hogy végig egyszer sem kerestem az ismert filmszínészeket. Viktor ezer fokon égett, Básti szinten váltott egy pillanat alatt az idegösszeomlás szélén álló apából a kedves háziúrrá:) Imádtam. 

A darab remek a ‘tudom mi fog történni’ kategóriában. El lehet felejteni az előre gondolkdást. Rendesen kikapcsol és pont ez a dolga. Ezt hozza rendesen. Nem kell világmegváltást várni tőle, de amire való, azt tudja. Megérné újra megnézni. Mikor már teljesen kész. Mert ugye hallottuk a rendezőtől, hogy nincs tapsrend, mert még nincs kész. Volt a beszédben kedvesség és humor is, meg volt benne egy jó nagy adag nehogy már még ez is kelljen. Persze nem mindenki érezte így. Én igen. Ez nem von le a darab értékéből. A fizetős ruhatár a színházéból viszont nagyon is…

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!