Eszméletlen egy nő vagy Te, Kováts Kriszta!

Eszméletlen egy nő vagy Te, Kováts Kriszta! De tényleg! Az elmúlt pár napban volt szerencsém négyszer látni/nézni/csodálni/hallgatni Téged és csak annyit tudok mondani nagyon köszönöm! 

Az igazság az, hogy ezt a posztot háromszor írtam meg, mindháromszor kitöröltem az egészet, mert nem lett olyan jó, amilyennek szerettem volna. A nagyon szép és gazdag anyanyelvemen sem bírom úgy igazán szavakba önteni, amit érzek. Annyit tudok, hogy halálosan el vagyok veszve. Elnyelt a világa és nem ereszt. Visszavonhatatlanul beszippantott az a fajta művészet, amit Ő képvisel. Csodásan széles skálán mozog, és minden munkájába egytől-egyik szerelmes vagyok. A Kocog a csótánytól kezdve, ami egyébként az aktuális kedvencem- egészen az Álmodtam én egy álmot-ig, (and everything in between) tök mindegy mit énekel, csak ne hagyja abba. Elképesztően gyönyörű hangja van, és én, mint írtam, elvesztem benne. Nincs annyi, hogy elég, nincs annyi, hogy meg lehessen unni. Pedig sok ismerősöm kérdezi:Nem unod még? És én erre mindig azt válaszolom, hogy Krisztát nem lehet megunni. Annyira izgalmas nő!

Ebben az etapban sikerült minden Krisztás előadást megnézni, (8.9.10.11.alkalommal)  nem kis rákészülés árán. Hajnalban Pestre a csapattal munkanapon, sorbanállás, fagyási sérülések:) na meg a hülyepics@kikiáltottjegyüzérnek élmény is hozzátett, de minden pillanata megérte. Megérte, mert szombaton kétszer egymás után csodálkozhattunk rá Krisztára, ezt így nem lehet ebben a minőségben..Lehet. Ő tud. A hatodik órában is ugyanúgy énekelt, mint az első percben. Az estiben talán mégjobban tetszett. De ez biztos azért volt, mert én imádom az ilyen színház maratonokat, csak ezeket eddig a Centrálban nyomtuk:) Ami negatívuma, hogy a második úgy telik el, hogy észre sem venni és már vége az első felvonásnak. Én azt kb. két és fél percnek éltem meg. Borzalmas volt, hogy még el sem kezdődött és vége. A második felét próbáltam nyújtani magamban és minden pillanatát beszívni, átélni.

Szerencsénkre a 4ből 3ban Angelika volt a lánya, ő erre a szerepre a Jolly Joker. Fényévekkel jobb a másik két Sophienál. Nagyon finom hangja van. Jó a kémia köztük, a kedvencem az esküvőre készülős jelenet velük. Annyira passzolnak. Imádom nézni, ahogy szereti a lányát, pont ilyen lehet az életben is. A szereposztás egy nehéz kérdés. Nekem is megvan az abszolút kedvencem, amibe, mivel ennyien játszák, elég nehéz belenyúlni. De szombaton még ez is sikerült, a délutáni szereposztás volt az abszolút tökéletes. Számomra. Pedig a délutáni sosem kedvenc, tele van gyerekkel. Neveletlen gyerekkel. Vasárnap mögöttünk Fidget spinnert pörgetett egy ovis, mert épp rohadtul nem kötötte le a darab. De gondolom anyukának nagyon menő elmesélni, hogy az én gyerekem már ovisan is színházba járt..na értem én, mert az enyém tényleg járt, de mindig elvarázsolva figyelt és figyel most is. És ami nem olyan, arra nem viszem. Sokmindent lát, amit más gyerek nem, de így is szelektálva van, tudom mit bír el. Olyan sokkal többször van, hogy én unom el a darabot és én szenvedek és még ő szól rám, hogy maradjak már nyugton:) ez főleg akkor van, ha darabot nézünk és nem színészt.

Nyár óta eléggé beszűkült a világom ismét. Ez pedig azért történhet, mert amióta Kriszta van, azóta elég nehéz megütni ezt a szintet bárkinek, még olyanoknak is, akiket eddig a második harmadik bubiban tartottam nyilván:) Így inkább nézem őt sokszor/mindig/állandóan és élek át hihetetlen magasságokat újra és újra, mint ismeretlen darabokat másokkal és csalódok mérhetetlen nagyokat. 

A négyből három Lizával telt, csajos esték, napok voltak, de az utolsó az enyém volt végre. 2 Unicum otthon, 3 pezsgő a színházban és máris elviselhető volt az összes nekem kevésbé tetsző színész. Számomra vitathatatlanul Kriszta Sasi páros a nyerő, egyszerűen annyira fantasztikus nézni őket együtt. Minden percét elhiszem. Imádom a szemükben a csillogást, és azért itt valljuk be, az első sor azért mégiscsak első sor. Minden alkalommal a második felvonást csukott szemmel hallgatom, legalábbis Kriszta dalait mindig, mert annyira hidegrázósan jó. Persze egyszer jó lenne nézni is, de nem bírom megállni, hogy ne adjam át magam teljesen a hangjának. Aztán azért is jó ennyiszer megnézni, mert apró kis nüansznyi különbségeket lehet találni, és ezt tök jó figyelni és tudni, hogy aki most látja először, neki nem tűnhet fel épp most mi történt máshogy. Legyen az akár egy köhögés, ami nem múlik, egy mikroport ami nem szól, egy elrontott sor egy dalban, vagy épp egy díszlet elem, ami nem került a helyére. Ezeket mi látjuk:) És összenevetünk, hogy mások nem. 

A darabban talán a legjobban azt szeretem, hogy beülök, elkezdődik, és 3 órán keresztül mosolygok. Ilyet még eddig semmilyen darab nem bírt kiváltani belőlem, mondom ezt úgy, hogy abszolút nem műfajom a musical. 

A vége után hangosan zokogva elköszöntem Tőle, vége az etapnak. A következőkre nem vettem jegyeket, majd lesz ami lesz. Viszont a CsodaNőt láthatom vasárnap újra, Vácra megyek, Baltazár színház vendégelőadása: Nézzünk bizakodva a jövőbe. Szóval csak 5 napot kell valahogy kibírnom. Megmondom őszintén nagyon kíváncsi vagyok rá mit alkotott. Nagyon izgalmas látásmódja van, érdekel az agya, mit hozott ki az egypercesekből és hogy azt hogyan pakolja színpadra. 

Biztos az sem véletlen, hogy ez pont a 100. posztom. Miről szólhatna, ha nem a legújabb csodáról az életemben? Kriszta, Te vagy az a színésznő, akit mindig is kerestem. Te vagy az a barát, akire mindig is vágytam, és akire bárki büszke lehetne. Te vagy az az ember, aki hiába az egyik legnagyobb musical sztár, mégis beengedtél az életedbe. Nem véletlen az sem, hogy a gyerek úgy ölel Téged, ahogy keveseket. És biztos az sem véletlen, hogy úgy érzem ezer éve ismerlek. Köszönöm a bizalmat, azt a sok-sok csodálatos előadást, koncertet, amiknek a részesei lehettünk és lehetünk ezután, és úgy szimplán Téged! Mert Te egy eszméletlen nő vagy, Kováts Kriszta!!!